Severo Ochoa

Severo Ochoa de Albornoz (Luarca, Asztúria, 1905. szeptember 24. – Madrid, 1993. november 1.) spanyol-amerikai orvos, biokémikus. 1959-ben Arthur Kornberggel megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat az RNS-szintézis mechanizmusának felfedezéséért.

Severo Ochoa
Született	1905. szeptember 24. Luarca, Asztúria
Elhunyt	1993. november 1. (88 évesen) Madrid
Állampolgársága	spanyol (–1956) amerikai (1956–)
Foglalkozása	orvos, biokémikus
Iskolái	Universidad Central New York University School of Medicine Madridi Complutense Egyetem Instituto San Isidoro
Kitüntetései	orvostudományi Nobel-díj (1959)
A Wikimédia Commons tartalmaz Severo Ochoa témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Severo Ochoa Spanyolország Asturias tartományában, Luarca városában született 1905. szeptember 24-én. Apja Severo Manuel Ochoa jogász és üzletember, anyja Carmen de Albornoz volt. Anyai nagybátyja, Álvaro de Albornoz a Franco uralomra jutása után külföldre menekült emigráns köztársasági kormány vezetője volt, unokatestvére, Aurora de Albornoz pedig neves spanyol költő, irodalmár. Apja meghalt mikor Severo hétéves volt és a család Málagába költözött. Itt végezte el az általános és középiskolát. Ochoa már ekkor érdeklődött a biológia iránt, példaképe a híres spanyol tudós, Santiago Ramón y Cajal volt. 1923-ban beiratkozott a Madridi Egyetem orvosi szakára. Remélte, hogy együtt dolgozhat Cajallal, de ő ekkorra már nyugdíjba vonult. Madridban diáktársa és barátja volt Pedro Arrupe, a jezsuita rend későbbi vezetője és mindkettőjüket Juan Negrín tanította, aki a spanyol polgárháború idején a köztársaság miniszterelnöke volt.

Negrín felügyelete alatt Ochoa és diáktársa, José Valdecasas sikeresen izolálta vizeletből a kreatinint és kidolgoztak egy érzékeny módszert, amivel izomból egészen kis mennyiségű kreatinint is ki tudtak mutatni. Ochoa 1927 nyarát Glasgowban töltötte, ahol D. Noel Patonnal közösen a kreatin metabolizmusát tanulmányozta. Miután visszatért Spanyolországba, megírta első tudományos közleményét is.

1929-ben befejezte az egyetemet. Korábbi munkája alapján meghívást kapott a Nobel-díjas Otto Meyerhoftól, így ezután Berlinben dolgozott a Kaiser Wilhelm Biológiai Kutatóintézeten belül. Ochoa megismerkedett és együtt dolgozott olyan kutatókkal, mint Otto Warburg, Carl Neuberg, Einar Lundsgaard vagy Fritz Lipmann.

Posztdoktori tevékenysége

1930-ban visszatért Madridba és a következő évben megvédte szakdolgozatát, hogy megkapja orvosdoktori fokozatát. Újdonsült doktorként megházasodott – Carmen García Cobiánt vette feleségül – ám újból külföldön talált munkát, a későbbi Nobel-díjas Henry Dale londoni laboratóriumában. Londonban a glioxaláz enzimmel dolgozott: ez a munka irányította figyelmét az enzimek felé.

1933-ban visszatért Madridba, ahol a szívizomban végbemenő glikolízis folyamatát kutatta. Két évvel később felajánlották neki az újonnan létrehozott Orvostudományi Kutatóintézet élettani osztályának vezetését. Azonban Spanyolországban éppen ekkor tört ki a polgárháború, és Ochoa úgy látta, hogy az országban uralkodó viszonyok miatt nem tudna tudományos munkát folytatni, ezért külföldre távozott.

Élete Spanyolországon kívül

Severo Ochoa emlékműve Madridban

Családjával együtt Németországba utazott, visszatért az immár Heidelbergbe költözött Kaiser Wilhelm Intézetbe. Az intézet profilja időközben jelentősen megváltozott, a korábbi izomélettani kutatások helyett az akkoriban igen forró területnek számító szénhidrátanyagcserére – glikolízisre és fermentációs folyamatokra – fókuszált. A munkatársak a soklépcsős folyamat részleteit igyekeztek felderíteni és az ezekben szerepet játszó enzimeket izolálták. Ochoa egy évig tartózkodott Heidelbergben, azután Angliába távozott és 1938-tól 1941-ig az Oxfordi Egyetem munkatársa volt, ahol a B₁ vitamin biológiai hatásával foglalkozott.

1941-ben, mikor a második világháború Angliát is elérte, az Egyesült Államokba költözött át, ahol egy évig a St. Louis-i Washington Egyetemen dolgozott Carl és Gerty Corival (akik 1947-ben kaptak Nobel-díjat). 1942-től a New York-i Egyetem orvostudományi szakán vállalt állást. 1945-ben adjunktussá, 1946-ban a farmakológia professzorává, 1954-ben pedig biokémiaprofesszorrá és a biokémia tanszék vezetőjévé nevezték ki.

1956-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. 1959-ben az RNS-szintézis lépéseinek felderítéséért orvostudományi Nobel-díjban részesült (Arthur Kornberggel megosztva, aki a DNS-szintézis folyamatára derített fényt).

Ochoa kutatásai ezután a fehérjeszintézisre és az RNS-vírusok szaporodására irányultak. Nyugdíjba vonulása után, 1985-től a spanyol kormány tudománypolitikai tanácsadója volt.

Severo Ochoa 1993. november 1-én Madridban halt meg 88 éves korában.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Severo Ochoa című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Severo Ochoa – Biographical NobelPrize.org
• Severo Ochoa Notable Names Database
• Kornberg, A. (2001). "Remembering our teachers". The Journal of Biological Chemistry 276 (1): 3–11.
• Grunberg-Manago, M. (1997). "Severo Ochoa. 24 September 1905--1 November 1993: Elected For.Mem.R.S. 1965". Biographical Memoirs of Fellows of the Royal Society 43: 351–310.
• Ochoa, S. (1980). "A Pursuit of a Hobby". Annual Review of Biochemistry 49: 1–30.
• Singleton, R. Jr. 2007. "Ochoa, Severo." In New Dictionary of Scientific Biography, edited by Noretta Koertge, vol. 5, 305–12. Detroit: Charles Scribner's Sons