Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2012-37-1
A casertai királyi palotát (olaszul Reggia di Caserta), a nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciáját VIII. Károly parancsára, Luigi Vanvitelli tervei alapján kezdték el építeni 1752. január 20-án. A 18. század legnagyobb európai építkezését 1780-ban, I. Ferdinánd uralkodása alatt fejezték be. Miután 1860-ban Két Szicília Királysága egyesült az Olasz Királysággal a palotát csak alkalmanként használták. 1919-ben III. Viktor Emánuel király az olasz népnek adományozta. A második világháborúban jelentős károkat szenvedett; restaurálásával csak 1958 körül készültek el. Az ekkor megnyílt múzeum magában foglalja a királyi lakosztályokat, az udvari színházat és a kerteket is. Pompája, méretei és a hozzátartozó kertek alapján a versailles-i, a madridi és szentpétervári mellett ez az egyik legnagyobb és legimpozánsabb királyi palota Európában. 1996-ban a Vanvitelli-vízvezetékkel és a casertai San Leucióval közösen felvették az UNESCO Világörökség listájára.
A casertai királyi palota építésében két Bourbon-házi nápolyi uralkodó játszott komolyabb szerepet: a VIII. Károly és I. Ferdinánd. A Bourbon-dinasztia első uralkodója, V. Fülöp spanyol király IV. (Navarrai) Henrik francia király leszármazottja volt. Második feleségétől, Pármai Erzsébettől született III. Károly, aki később VII. Károlyként a nápolyi trónra lépett. Miután V. Fülöp egészségi állapota megromlott (idegösszeomlás), felesége régensként átvette az ország vezetését. Az ifjú Károly trónra kerülése előtt Viktor Amadé szárd–piemonti király és Antonio Farnese pármai herceg halála nyitotta meg az utat az Appennini-félszigeten. 1732-ben I. Károly hercegként felvette Párma hercegének címét, majd 1734-ben az osztrákok felett aratott győzelme után VIII. Károly néven Nápoly és V. Károly néven Szicília királyává kiáltotta ki magát. Katonai győzelmei ellenére 1735-ben az osztrák örökösödési háborúkat lezáró bécsi békében a pármai hercegségről és toszkánai trónigényéről a nápolyi királyság megtartása érdekében le kellett mondania.