Petrőczy István, id.
Petrőczi és kászavári báró idősebb Petrőczy II. István (1623?/1633? – 1678 eleje? /1680 vége?) magyar nemes, felvidéki evangélikus főúr, 1672-ben a később kurucoknak nevezett bujdosók egyik jelentős vezére.
| Petrőczy István | |
 | |
| Petrőczy István (1664, Nemzeti Portrétár) | |
| Született | 1623? / 1633? nem ismert |
| Elhunyt | 1678 eleje? / 1680 vége? Oszmán Birodalom |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | Mérey Zsuzsanna Thököly Erzsébet (1629–1662) |
| Gyermekei | Petrőczy Miklós (?–1680) Petrőczy István (1654–1712) Petrőczy Imre (1657–1678 előtt) Petrőczy Kata Szidónia (1658? 1659?–1708) |
| Szülei | Petrőczy Miklós (?–1639 előtt) Mérey Zsófia (?–1661) |
| Foglalkozása |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Családja
szerkesztésÉdesapja II. Petrőczy Miklós (? – 1639 előtt), édesanyja Mérey Zsófia (? – 1661). Felesége Thököly Erzsébet (1629-1662) grófnő, Thököly István (1623–1670) testvére, a későbbi legendás „kuruckirály”, Thököly Imre nagynénje.[1] Több gyermekük született, közöttük ifjabb – avagy III. – Petrőczy István (1654–1712), Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc generálisa,[2] és Petrőczy Kata Szidónia (1658/1659–1708), az első ismert magyar költőnő.
Élete
szerkesztésRészese a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek egyes résztvevői I. Lipót császár és király elfogását is tervbe vették; Petrőczy a várát (Kaszavár) fel is ajánlotta az uralkodó fogva tartására. Az összeesküvés, illetve az 1670-ben Felső-Magyarországon kirobbant, Habsburg-ellenes felkelés bukása után, birtokait elveszítve, Erdélyben talált menedéket, mint annyi más bujdosó. 1671 júniusában Szepessy Pállal együtt az első követségnek a tagja, amelyet a bujdosók segítségért a török Portához küldtek.
1672. augusztus végén a bujdosók egy része idősebb Petrőczy István, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás (? - 1677, a labancok megölték) és Kende Gábor (? - 1693) vezetésével betört a királyi Magyarország, ahogyan akkor hívták, a Királyság területére. Szeptember 14-én, Enyickénél nagy győzelmet arattak Spankau császári tábornok seregén (lásd: Enyickei csata). Az idősebb Petrőczy vezette sereg Eperjest is elfoglalta, továbbá Sáros vármegyét és Szepes vármegyét. A bujdosók támadása azonban végül nem járt eredménnyel, október 26-án döntő vereséget szenvedtek Györkénél, Spankau és Cobb tábornokok egyesített csapataitól (lásd: Györkei csata). Teleki Mihály pedig, akit a bujdosók 1672. augusztus elején a tordai gyűlésükön a „fejükké” – azaz a fővezérükké – választottak, a bujdosók egy másik részének élén indított támadást, az erdélyi országgyűlés tudta nélkül. A parancsnoksága alatt álló sereggel azonban már szeptember 20-án, Batizvasvári mellett, vereséget szenvedett az Adolf Löben szatmári várparancsnok vezette császáriaktól.
A bujdosóknak így – kezdeti sikereik ellenére, a foglalásaikat feladva – vissza kellett vonulniuk a törökök uralta hódoltsági területekre, illetve Erdélybe. (Thököly 1678. évi támadása előtt ez a támadás volt a bujdosók legjelentősebb fegyverténye a császáriak ellen. A támadás során a császáriak által kíméletlenül üldözött, protestáns bujdosók közül némelyek egyes katolikusokkal – különösen egyházi személyekkel – kegyetlenkedtek.)
A vereség után, még 1672-ben, a bujdosók egy része a forrófejű, idősebb Petrőczyt választotta vezérének. Egyes források szerint Petrőczy magát választatta meg a bujdosók fejévé, más források szerint azonban ezzel a választással valójában Teleki Mihály fővezér helyettesévé választották meg. Petrőczy támogatóinak megbízásából a Portára indult tárgyalni - I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemmel való előzetes egyeztetés nélkül - ezért az erdélyi udvarban a fejedelem az odaérkező Petrőczyt nem fogadta azonnali kihallgatáson. Petrőczy emiatt felfortyant, megsértette a fejedelmet. Apafi elfogatta Petrőczyt, akit csak 1673. áprilisában engedett szabadon, azzal az üzenettel, hogy a fejedelmi tanács ilyen irányú döntése esetén új hadjáratra indulhat.
1673. nyarán, Teleki Mihály előző évi kudarca miatt Erdélyben a bujdosók ügyének tényleges irányítása átmenetileg Bánffy Dénes tanácsúr kezében volt. 1673. júniusában, a fejedelmi tanács ülése után, Apafi Bánffyra is bízta a bujdosók seregének szemléjét. Petrőczy ekkor Erdélyből előbb a váradi pasához, majd onnan a hódoltsági területekre távozott. Nincs konkrét adat arra nézve, hogy Petrőczy ekkor találkozhatott-e Bánffy Dénessel, volt-e közöttük esetleg nézeteltérés - hiszen a bujdosók vezetéséről van szó -, azonban ezeket a lehetőségeket kizárni sem lehet. Bánffy Szepessy Pál útján levelet íratott neki, amire Petrőczy válaszolt is, de a levélváltás nem oldotta meg a kialakult helyzetet. Tény az, hogy – 1673. októbere előtt – Bánffy az embereivel az erdélyi udvar által engedetlennek tartott Petrőczyt elfogatta, és Apafi ebből az újabb fogságából csak két évvel később, 1675-ben engedte el. Petrőczy a bujdosók közötti korábbi, vezető szerepét ekkor azonban már nem tudta visszanyerni.
Halálának, akárcsak születésének időpontja bizonytalan; a források többsége ezt 1678-ra teszi, ugyanis Béthune márkinak, a lengyelországi francia követnek tudomása szerint 1678 elején már nem élt. Absolon Dánielnek, aki először a kurucoknak, majd a császáriaknak tett diplomáciai szolgálatokat, egyik levele szerint 1680-ban Wesselényi Pállal együtt ki akart egyezni I. Lipót császárral, javainak visszaszerzése érdekében. Van olyan forrásmunka, amely – figyelembe véve ezt az adatközlést – az 1680-as esztendő utolsó napjait jelöli meg idősebb Petrőczy István halálának időpontjaként.[3]
Származása
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Fukári Valéria: Felső-Magyarországi főúri családok. A Zayak és rokonaik. 16-19. század. Kalligram, Pozsony, 2008. Ez a mű tartalmazza a legújabb kutatások alapján jelenleg a legpontosabb adatokat a Petrőczy-családról.
- ↑ A névazonosság miatt egyes művekben ifjabb Petrőczy Istvánból és édesapjából tévesen egyetlen, nagyon idős kort megért személyt alkottak a szerzők!
- ↑ Az, hogy id. Petrőczy István 1678 elején azonban már nem élt, nagyon valószínű: Thököly Imrének - a külső hivatkozásoknál feltüntetett - naplója ugyanis pontosan felsorolja, hogy a bujdosók, 1678. március 7-én, amikor a somkúti gyűlésükön Teleki Mihályt fővezérüknek választották, aki mellé tizenkét tagú tanácsot, továbbá tisztségviselőket is választottak, kik voltak ezek a személyek; Petrőczy nincs közöttük. (A tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál; a tanács titkára: Klobusiczky Pál, pecséttartója: Faygel Péter, strázsamester: Farkas Fábián, tábormester: Gálfi János. Követek: a Portához Radics András, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dániel, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Péter, a budai pasához Pécsi (Péchy) Gáspár, az egrihez Mikolay Boldizsár, a váradihoz Jankovics (Jankovich) György.) Ha ekkor (1678 tavaszán) id. Petrőczy István még életben lett volna, akkor - nyilvánvalóan - Thököly naplója ezen időszakra vonatkozó bejegyzéseiben szerepelne közeli rokona (nagynénjének a férje); akit - a korábbi szerepe miatt - aligha lehetett volna mellőzni a tanács tagjainak a megválasztásakor.
- ↑ Miroslav Marek: Gyulaffy de Rátót (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
- ↑ Miroslav Marek: Zay de Csömör (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
- ↑ Miroslav Marek: Zay de Csömör 0 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2008. május 30. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
- ↑ Miroslav Marek: Petrőczy (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
Források
szerkesztés- Nagy Iván: Magyarország családai, czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. Kötetek és pótlék-kötet. Pest, 1857-től.
- Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben, Századok, Pest, 1869.
- Thaly Kálmán: Az első magyar költőnő, báró Petrőczy Kata Szidónia gróf Pekry Lőrincné élete és versei. Budapest, 1885.
- Antalffy Endre: Petrőczy Kata Szidónia élete és munkái. Budapest, 1904.
- Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972.
- S. Sárdi Margit: Petrőczy Kata Szidónia költészete. Budapest, 1976.
- Bethlen János: Erdély története 1629–1673. Budapest, 1993.
- Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. ISBN 963-05-7747-X
Külső hivatkozások
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Petrőczy család
- A késmárki Thököly család
- Petrőczy István II., Révay Erzsébet levelei 1690–1699; kiad. Kovács Sándor; szerzői, Pozsony, 1916 (Magyar prot. történelmi emlékek)
.svg){kind=small}