Milan Zelinka (Cífer, 1942. március 22. –) szlovák író, költő és esszéíró.

Milan Zelinka
Élete
Született1942. március 22. (82 éves)
Cífer
Nemzetiségszlovák
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)novella
elbeszélés
esszé
regény
Irodalmi irányzatrealizmus
Első műveDych (Lehelet)
Fontosabb műveiTeta Anula (Anula néni)
Ten nevyspytateľný svet (A kiszámíthatatlan világ)
KitüntetéseiAnasoft Litera (2008)
 Milan Zelinka 2013-ban

1942. március 22-én született Cíferben. A nagyszombati gimnázium elvégzése után (1959–1967) a pozsonyi Állami Konzervatóriumban énekelni kezdett, de nem fejezte be tanulmányait, és technikusként majd telefonközpont-szerelőként dolgozott Pozsonyban. Később munkahelyet váltott, megfordult Zsolnán és Rózsahegyen, majd 1964-ben Homonnában telepedett le. 1967-től 1970-ig az Állami Távközlési Felügyelőség alkalmazottja volt, majd visszatért korábbi szakmájához. Jelenleg Papházán él és dolgozik.

Műveiben a szlovák próza új színei villannak meg, nem csak a múltról ír, nem csak a szülőhely népi hagyományaihoz fordul témáért, hanem őt a jelen érdekli, a mindennapi életben történtek. Alkotásainak szereplői Kelet-Szlovákia hétköznapi emberei, munkásai, telefonközpont-szerelői. Elbeszéléseinek, novelláinak egy részében az egyén és a környező világ konfliktusairól, az örök emberi értékekről mesél. Mélységes humanizmussal a tartalmas, igaz életre vágyó emberekről ír. Zelinka bemutatja társadalmi és erkölcsi tapasztalatait, de különösen az emberi kapcsolatok csomópontjáról szóló világos elképzelését.

  • Dych (1972) Lehelet
  • Smädné srdce (1974) Szomjas szív
  • Belasé ráno (1978) Fehér reggel
  • Slamienky z Makova (1980) Eper Makovból
  • Kvety ako drobný sneh (1982) Virágok, mint az apró hó
  • Mechanici (1983) Mechanika
  • Z havranieho dvora (1988) A hollótól
  • Povesť o strýkovi Kenderešovi (1985) Legenda Kenderes bácsiról
  • Smädné srdce (a tušená krajina) (1990) Szomjas szív
  • Krajina (1992)
  • Príbehy z Karpát (2005) Történetek a Kárpátokról
  • Teta Anula (2007) Anula néni
  • Ten nevyspytateľný svet (2009) A kiszámíthatatlan világ
  • Rudenko (2011)
  • Pristaš (2012)
  • Frajlenka Hollóška (2013)[1]
  • Blízke diaľavy (2018) Közeli távolságok
  • Na okraj kultúry, na okraj života (2019) A kultúra szélén, az élet szélén
  • Szerelők (Madách Könyv- és Lapkiadó, Pozsony, 1985, fordította: Tóth Elemér)[2]

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Az Irodalmi Alap díja a Teta Anula (Anula néni) című regényéért (2007)
  • Az Anasoft irodalmi díj nyertese Teta Anula regényéért (2008)
  • Irodalmi Alap díja az eredeti szlovák irodalmi művekért (2018)
  1. Márie Hollósyová, a híres hímzőnő története.
  2. Információk a novelláskötetről Antikvarium.hu

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Milan Zelinka című szlovák Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés