Gyarmatosítás
A gyarmatosítás (latin eredetű szóval kolonizáció, illetve kolonializmus) a nemzeti államoknak a határaikon túl eső idegen területek, a gyarmatok megszerzésére, lakóinak alávetésére, természeti kincseinek az anyaország érdekében történő kiaknázására, munkaerejének kizsákmányolására irányuló tevékenység.[1] A hódítók és a leigázottak kulturálisan elidegenülnek egymástól, a gyarmatosítók kulturális és faji fölényt éreznek magukban a gyarmatok népei iránt.[2]
Bár a gyarmatosítás ősidők óta létezik, a fogalom a legerősebben a 15. századtól kezdődő európai gyarmati időszakhoz kapcsolódik, amikor egyes európai államok gyarmatosító birodalmakat hoztak létre. Az újkori gyarmatosítás kora 1500 körül kezdődött, miután az európaiak felfedezték az Afrikát délről megkerülő tengeri útvonalat (1488) és Amerikát (1492). A felfedezésekkel, a hódítással és betelepítéssel az olyan államok, mint Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország és Anglia gyarmatosítottak szerte a világon, terjesztve az európai intézményeket és kultúrát. Rákényszerítették a vallásukat, a nyelvüket és más kulturális jellemzőiket a leigázott területekre. A gyarmatosítás az imperializmushoz kapcsolódik, de különbözik attól.[3]
Eleinte az európai gyarmatosító országok a merkantilizmus politikáját követték, amelynek célja a hazai gazdaság megerősítése volt, így a megállapodások általában az anyaországgal való kereskedésre korlátozták a gyarmatot. A 19. század közepére azonban a Brit Birodalom feladta a merkantilizmust és a kereskedelmi korlátozásokat, és elfogadta a szabad kereskedelem elvét, kevés korlátozással vagy vámmal.
A világ gyarmatosítása az európai nemzetek által előmozdította a eurocentrizmus ideológiáját,[4] amelynek középpontjában a nyugati civilizáció és kulturális dominancia áll, ami előnyben részesíti azt a nem nyugati civilizációkkal szemben.
A gyarmatosítás fajtái
szerkesztésA történészek gyakran különbséget tesznek a gyarmatosítás eltérő fajtái, néha egymást átfedő formái között:
Telepes gyarmatosítás
szerkesztésA telepes gyarmatosítás magába foglalja a telepesek nagyarányú bevándorlását a gyarmatokra, gyakran vallási, politikai vagy gazdasági okok miatt. A gyarmatosításnak ez a formája nagyrészt a korábbi lakosság telepesekkel való kiszorítását célozza,[5] ahol nagyszámú telepes vándorol ki az új területekre és alapít településeket.[6]
Ennek egyik ókori példája a görög gyarmatosítás, amikor a népességnövekedés már nem volt fenntartható az Égei-tenger szigetvilágán és környékén, ami arra késztette az ókori görögöket, hogy a Földközi-tenger távolabb eső vidékeire és a Fekete-tenger partjára költözzenek.[7]
Középkori példája a német keleti kolonizáció, amikor a germán nyelvű népek Közép-Európa kevésbé lakott régióiba, Kelet-Európa egyes részeibe és a Baltikumba költöztek.
A modern kori Ausztrália, Kanada, az Egyesült Államok, Dél-Afrika (és vitatottabb mértékben Izrael) szintén a telepes gyarmatosítás által létrejött államok példái.[8][9][10][11]
Kizsákmányoló gyarmatosítás
szerkesztésA kizsákmányoló gyarmatosítás kevesebb gyarmatosítót foglal magába, és a természeti erőforrások vagy a munkaerő kizsákmányolására összpontosít. Ez a forma kereskedelmi állomásokból, valamint nagyobb gyarmatterületekből áll, ahol a gyarmatosítók alkotják a politikai és gazdasági közigazgatás nagy részét. Nem telepesek, hanem az anyaországból kiküldött gyarmati tisztviselők alkották azt az uralkodó apparátust, amely lehetővé tette a gyarmat gazdasági kizsákmányolását.
Ebből a kizsákmányoló gyarmatosító típusból kiemelhető például Brit India, mint brit gyarmat, Togo mint német gyarmat, Tajvan, mint japán gyarmat vagy a Fülöp-szigetek, mint amerikai gyarmat.[12]
Afrika és Ázsia európai gyarmatosítása nagyrészt a kizsákmányoló gyarmatosítás égisze alatt zajlott.[13]
Kereskedelmi gyarmatosítás
szerkesztésA brit észak-amerikai gyarmatosítás a kereskedelmi kapcsolatok feletti ellenőrzésére összpontosított. A gyarmati periféria nyersanyagokkal látta el az anyaállamot, az anyaállam pedig fegyvereket, szöveteket és egyéb árukat gyártott, amelyeket eladhatott a gyarmatain. A vámokkal és a csempészet elleni intézkedésekkel úgy szabályozták a kereskedelmet, hogy biztosítsák a tőke felhalmozódását az anyaállamban.[14]
A gyarmatosításnak ez a formája a 19. századi Ázsiában volt az egyik legszembetűnőbb, ahol a korábban izolacionista (elszigetelődő) államok kénytelenek voltak megnyitni kikötőiket a nyugati hatalmak előtt. Ilyen volt például az ópiumháború és Japán megnyitása (bakumacu).[15][16]
Az újkori gyarmatosítás előzményei, okai
szerkesztésÚj kereskedelmi útvonalak keresése
szerkesztésA 11. századra a bizánciak és a szaracénok (arabok) uralták a Földközi-tenger nagy részét. Az Európa-szerte áhított keleti luxuscikkekhez (szőnyegek, fűszerek , festékanyagok stb.) csak arab közvetítőkön keresztül jutottak hozzá. Egyiptom ellenőrizte az arab és indiai áruk kereskedelmét és a külföldieknek megtiltották, hogy Kairón túlra utazzanak. Az oszmánok 15. századi előretörése még inkább megnehezítette az itáliai városok ázsiai kereskedelmét. A Kelet el volt zárva Európa előtt.
A gyarmatosítás korszakát bevezető európai tengerentúli terjeszkedés kiindulópontját részben az a törekvés határozta meg, hogy alternatív kereskedelmi útvonalakat kerestek és nyitottak meg. Bartolomeu Dias Afrika egyik déli csúcsának, a Jóreménység-fokának 1488-as megkerülésével nyitotta meg az utat az India felé.
Technológiai és gazdasági fejlődés
szerkesztésA pénz és a hitel előrehaladásának köszönhetően könnyebbé vált a költséges felfedezőutak tőkebevonása. Az első bankok megjelenése az észak-olasz városállamokban megkönnyítette a drága tengerentúli vállalkozások finanszírozását. A tengerentúli felfedező utakat nem utolsósorban az új típusú hajó, a karavellák kifejlesztése is segítette, amelyet jobb manőverezhetőség jellemzett a nagy távolságú, változó szélviszonyok között.
Gazdasági motivációk
szerkesztésA nyugat-afrikai partvidék portugál kizsákmányolását rabszolgák és az arany Európába áramló importja követte. A maga részéről az uralkodóház, amely jutalékot kapott, érdekelt volt a további hódításokban és a területszerzésben. Hogy milyen árucikkekről és milyen nagyságú tételről volt szó, azt az olyan földrajzi régiók nevei is mutatják, mint az „Elefántcsontpart”, „Aranypart” vagy „Rabszolgapart”.[17] A zsákmányszerzésből és a gyarmati terjeszkedés versenyéből egyik nemzet sem akart kimaradni.
Arany és ezüst
szerkesztésAz afrikai aranykereskedelmet a késő középkorban muszlim kereskedők irányították, akik karavánokkal vitték az aranyat Észak-Afrika partjaira, és így az európai keresletet is kiszolgálták. 1456-ban a portugálok létrehozták az első kereskedelmi kapcsolatot az afrikai aranyövezetekkel. 1475-től nagy mennyiségű aranyat szállítottak Portugáliába Guineán keresztül, a szubszaharai Afrikával való cserekereskedelemben, muszlim kereskedők nélkül.
Az amerikai felfedezőútja során Kolumbusz a karibi terület aranyban való gazdagságát is igyekezett kiemelni, mint különlegességet. A spanyolok által meghódított területek Eldorádóvá váltak az aranyláz idején, amely azután kezdődött, hogy Pizarro több mint 13 ezer font aranyat és 26 ezer font ezüstöt zsarolt ki Atahualpa inka uralkodótól.[17]
Rabszolga-kereskedelem
szerkesztésA középkortól kezdve Európában az a gondolat uralkodott, hogy a keresztényeket nem szabad rabszolgává tenni, és a kereszténység elterjedésével a rabszolgák szűkös „árucikké” váltak Európában. Konstantinápoly oszmánok általi 1453-as meghódítása a levantei rabszolgaszállítások visszaeséséhez és az árak emelkedéséhez vezetett. Európa ezután a szubszaharai Afrikából származó rabszolgák felé fordult, akiket muszlim kereskedelmi karavánok vittek az észak-afrikai partokra.[17]
A Karib-szigeteken a szinte teljes őslakos népesség kiirtása és kihalása után nagy területek igényeltek munkaerőt; és ezt a nyugat-afrikai rabszolgák szállításával oldották meg.
Marxista nézet
szerkesztésAz imperializmus elméletét gyakran hozzák összefüggésbe a marxista közgazdaságtannal.
A gyarmatosítás lehetősége és oka a világ különböző területeinek egyenlőtlen fejlődésében rejlett. A későbbi gyarmatok területének legnagyobb része tropikus és szubtrópusi területeken feküdt.
Karl Marx álláspontja szerint:[18][19]
a túlságosan tékozló természet az embert úgy vezeti kezénél fogva, mint a gyermeket a járószalag. Az ilyen természet az ember saját fejlődését nem teszi szükségszerűséggé. A tőke szülőhazája nem a trópusi éghajlat túlburjánzó növényzetével, hanem, a mérsékelt égöv.
A természeti körülményeknek a fékező hatása elsősorban Fekete-Afrikában érvényesült, ahol a „túlburjánzó természet” az emberi megélhetést elemi fokon gyakorlatilag munka nélkül is biztosította.[20] Szerepe volt azonban a világ más részein is elmaradott társadalmi formák konzerválódásában, mint az ázsiai termelési módra jellemző faluközösségek, főleg Indiában és Kínában, patriarchális-törzsi viszonyok az arab világban, latifundiumok Latin-Amerikában. A fennálló társadalmi rend védelmében különösen erős konzerváló, fékező szerepet játszottak az uralkodó vallási-ideológiai rendszerek, a buddhizmus, a konfucianizmus, a hinduizmus, az iszlám.[18]
Története
szerkesztésAz újkori gyarmatosítás kora a 15. század végi nagy földrajzi felfedezések idején kezdődött a portugál és spanyol hajósok és hódítók tevékenységével. A köztük kialakult rivalizálás megszüntetése érdekében született 1494-ben a tordesillasi szerződés, ami a világ első felosztása volt a gyarmatosító hatalmak között. Ez azonban nem volt sokáig érvényben, mivel a hollandok, franciák és az angolok nem nyugodtak bele abba, hogy kiszorítják őket a gyarmatok kincseiből.[21]
A gyarmatosító tevékenység a 18. század derekáig jórészt az Észak- és Dél-Amerika, Afrika és Ázsia partjain létrehozott kereskedelmi telepekre és erődökre korlátozódott. Ezután a gyarmatosító hatalmak fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a belső területekre is, azokat katonai és gazdasági ellenőrzésük alá vonták. A gyarmatosításnak ebben a szakaszában a kereskedelmi tevékenység, illetve a gyarmati javak egyszerű erőszakos eltulajdonítása dominált. Ez döntő mértékben járult hozzá az ipari forradalom kibontakozásához Angliában, amint azt Brooks Adams amerikai történész részletesen kifejtette.[22] A gyarmatokról érkezett tőke ugyanis lehetővé tette 18. század végi műszaki felfedezések ipari méretű alkalmazását. Az angliai ipari forradalom aztán visszahatott a brit gyarmatosítás jellegének megváltozására is, a kereskedelmi tőke által végzett gyarmatosítást felváltotta az ipari tőke gyarmatosító tevékenysége, az olcsó iparcikkek exportja. Ezzel és ekkor vált Anglia a „világ műhelyévé”. Más gyarmatosító hatalmaknak ugyanakkor nem sikerült a beözönlő kincseket megfelelő produktivitással felhasználni, az ipari fejlődés céljaira fordítani, amint azt Spanyolország esete is bizonyítja. A spanyol gazdaságnak inkább ártott a beérkező nemesfém tömege, élősdi jellegűvé tette az országot, és a Spanyol Birodalom gyarmatainak nagy többsége már a 19. század elején kiharcolta függetlenségét.
A gyarmatosítás kiváltotta a meghódított népek ellenállását, a 18. század végétől megindultak a jelentősebb nemzeti felszabadító mozgalmak. A spanyol gyarmatbirodalom bomlott fel a legkorábban, az amerikai kontinens gyarmatai – Kanada kivételével – már a 19. század elején elnyerték függetlenségüket.[1]
A 19. században az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Oroszország, Japán és Belgium is a jelentősebb gyarmatosítók közé lépett, elérkezett az imperializmus kora.
A 19. század végétől az európai gyarmatosítók Afrika szinte teljes területét felosztották egymás között és gyarmatokat alakítottak ki.
A 20. század elejére a világ felosztása befejeződött, a Föld területének négyötöde gyarmati uralom alá került. Az újabb gyarmatosító hatalmaknak azonban már nem jutott elég szabad terület, ezért a gyarmatok újrafelosztására törekedtek, ami az első világháború egyik fő kiváltó oka lett.[1]
A gyarmati rendszer felbomlása a második világháború után felgyorsult, majd a hatvanas évek elejére gyakorlatilag befejeződött. Az ENSZ 1960. december 14-i határozatával leszögezte, hogy a gyarmatosítás összeegyeztethetetlen az alapvető emberi jogokkal, így ellentétben áll az ENSZ Alapokmányával, és ezzel azt gyakorlatilag törvényen kívül helyezte.[23] Az imperializmus kora lejárt, a nagyhatalmak ezentúl a gyarmatosítás klasszikus hatalmi módszerei helyett már elsősorban gazdasági nyomásgyakorlással, a neokolonializmus révén igyekeztek érvényre juttatni az érdekeiket.[1]
A gyarmatbirodalmak alakulása a világon 1876 és 1914 között
szerkesztésA 19. század végén, a 20. század elején lényegében befejeződött az imperializmus gyarmati rendszerének kiépítése. A hat legnagyobb gyarmattartó hatalom birtokba vette (a gyarmatok esetében), vagy legalábbis gazdasági ellenőrzése alá vonta (a félgyarmatok esetében) Ázsia, Afrika, Latin-Amerika területének gyakorlatilag az egészét. A nagyhatalmak között azonban óriási különbségek alakultak ki a régebbi és az olyan újonnan érkezett gyarmattartók között, mint Németország. Jól szemlélteti ezt az alábbi táblázat is, amely Supan és Hübner német földrajztudósok adatai alapján készült.[24][25] Ez a nagy különbség az imperialista államok gyarmati lehetőségei között az egyik legfontosabb oka lett az első világháború kirobbanásának.
| Gyarmatok (1876) | Gyarmatok (1914) | Anyaország (1914) | Összesen (1914) | |||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Terület (mió km²) | Lakosság (mió fő) | Terület (mió km²) | Lakosság (mió fő) | Terület (mió km²) | Lakosság (mió fő) | Terület (mió km²) | Lakosság (mió fő) | |
| Anglia (Brit Birodalom) | 22,5 | 251,9 | 33,5 | 393,5 | 0,3 | 46,5 | 33,8 | 440,0 |
| Oroszország | 17,0 | 15,9 | 17,4 | 33,2 | 5,4 | 136,2 | 22,8 | 169,4 |
| Franciaország | 0,9 | 6,0 | 10,6 | 55,5 | 0,5 | 39,6 | 11,1 | 95,1 |
| Németország (Német gyarmatbirodalom) | - | - | 2,9 | 12,3 | 0,5 | 64,9 | 3,4 | 77,2 |
| Egyesült Államok | - | - | 0,3 | 9,7 | 9,4 | 97,0 | 9,7 | 106,7 |
| Japán | - | - | 0,3 | 19,2 | 0,4 | 53,0 | 0,7 | 72,2 |
| A 6 nagyhatalom összesen | 40,4 | 273,8 | 65,0 | 523,4 | 16,5 | 437,2 | 81,5 | 960,6 |
| Belgium, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Olaszország gyarmataival |
- | - | - | - | - | - | 9,9 | 45,3 |
| Félgyarmatok (Perzsia, Kína, Törökország) | - | - | - | - | - | - | 14,5 | 361,2 |
| Egyéb országok | - | - | - | - | - | - | 28,0 | 289,0 |
| Az egész világ összesen | - | - | - | - | - | - | 133,9 | 1657,0 |
A táblázat „egyéb országai” között nagy súllyal szerepeltek a formálisan független, de tulajdonképpen félgyarmati sorban, az Egyesült Államok túlnyomó befolyása alatt lévő latin-amerikai országok.[26]
Gyarmatok
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d Akadkislex
- ↑ Osterhammel 1995: 19-21. o.
- ↑ Margaret Kohn – Kavita Reddy: Colonialism. Fall 2017. 2017. Hozzáférés: 2022. február 14.
- ↑ Hans Köchler: Demokratie und neue Weltordnung: ideologischer Anspruch und machtpolitische Realität eines ordnungspolitischen Diskurses. AG Wissenschaft und Politik , 1992, 9., 26. o.
- ↑ Compare: Veracini, Lorenzo (2010). Settler Colonialism: A Theoretical Overview. Cambridge Imperial and Post-Colonial Studies Series (reprint ed.). Basingstoke: Springer. p. 17. ISBN 9780230299191. Retrieved 29 January 2019. In this chapter, I interpret the settler colonial situation as primarily premised on the irruption into a specific locale of a sovereign collective of settlers.
- ↑ The Shadow of Colonialism on Europe's Modern Past. New York: Palgrave Macmillan, 126. o. (2014). ISBN 978-1-137-45075-3
- ↑ E., Dunstan, William. Ancient Greece. Fort Worth: Harcourt College Publishers, 78. o. (2000. november 4.). ISBN 9780155073838. OCLC 44612899
- ↑ (2009) „The Contemporary Reality of Canadian Imperialism: Settler Colonialism and the Hybrid Colonial State”. American Indian Quarterly 33 (3), 325–351. o. DOI:10.1353/aiq.0.0054. JSTOR 40388468.
- ↑ Glenn, Evelyn Nakano (2015. november 4.). „Settler Colonialism as Structure: A Framework for Comparative Studies of U.S. Race and Gender Formation”. Sociology of Race and Ethnicity 1, 52–72. o. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1177/2332649214560440. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ Veracini, Lorenzo (2007. november 4.). „Historylessness: Australia as a settler colonial collective”. Postcolonial Studies 10 (3), 271–285. o. DOI:10.1080/13688790701488155.
- ↑ (2011) „The Myth of Israel as a Colonialist Entity: An Instrument of Political Warfare to Delegitimize the Jewish State”. Jewish Political Studies Review 23 (3/4), 84–90. o. JSTOR 41575861.
- ↑ Osterhammel S. 14.
- ↑ Murray, Martin J.. The Development of Capitalism in Colonial Indochina (1870–1940). Berkeley: University of California Press (1980). ISBN 0-520-04000-7
- ↑ A Typology of Colonialism | Perspectives on History | AHA. www.historians.org. (Hozzáférés: 2022. február 15.)
- ↑ A Typology of Colonialism | Perspectives on History | AHA. www.historians.org . (Hozzáférés: 2021. május 11.)
- ↑ Auslin, Michael R., Negotiating with Imperialism: The Unequal Treaties and the Culture of Japanese Diplomacy. Cambridge: Harvard University Press, 2004. ISBN 978-0-674-01521-0; OCLC 56493769
- ↑ a b c Pelizaeus
- ↑ a b Salgó 7. o.
- ↑ FOL 512. o.
- ↑ FOL 512. o.
- ↑ Salgó 8. o.
- ↑ Salgó 14. o.
- ↑ FOL 499. o.
- ↑ Lenin-Imp 78. o.
- ↑ Salgó 168. o.
- ↑ Salgó 173. o.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Kolonialismus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- ↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.
- ↑ FOL: Kende István (főszerkesztő): Fejlődő országok lexikona. Budapest: Akadémiai. 1973. ISBN 0319001334305
- ↑ Lenin-Imp: Vlagyimir Iljics Lenin: Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka: Népszerű tanulmány. Budapest: Kossuth. 1977. ISBN 963 09 1151 5
- ↑ Salgó: Salgó László: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalmak 1870–1918 között: Egységes jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. 1992.
- ↑ Osterhammel: Jürgen Osterhammel: Kolonialismus: Geschichte, Formen, Folgen. Beck, München 1995, 142 S., ISBN 3-406-39002-1
- ↑ Pelizaeus: Ludolf Pelizaeus: Der Kolonialismus. Marixverlag, 2008. ISBN 3-86539-941-X
További információk
szerkesztés- Felfedezők, kalózok, gyarmatosítók. Angol utazók, hajósok és gyarmatosítók a XVI-XVII. században; összeáll. Rázsó Gyula, ford. Kelecsényi Gábor et al.; Gondolat, Bp., 1963 (Európai antológia. Az angol forradalom)
- Gert V. Paczensky: ...és jöttek a fehérek: A gyarmatosítás fél évezrede. Ford. Bertalan Lajos. Budapest: Gondolat. 1974. ISBN 963 280 091 5
- Anyaországok és (volt) gyarmataik 1. Az "Anyaországok és (volt) gyarmataik" című nemzetközi tudományos konferencia előadásai. Pécs 2001. november 30 – december 1.; szerk. Szabó Loránd, Ölbei Tamás, Wilhelm Zoltán; PTE Afrika – Amerika – Ázsia Universitas Munkacsoport, Pécs, 2002
- Rákóczi István: Tengerek tengelye. Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15-16. században; Mundus, Bp., 2006 (Mundus – népszerű művelődéstörténet)
- Anyaországok és (volt) gyarmataik 2. Az "Anyaországok és (volt) gyarmataik 2." című nemzetközi tudományos konferencia előadásai, Pécs 2002. november 29.; szerk. Szommer Gábor et al.; PTE Afrika – Amerika – Ázsia Universitas Munkacsoport, Pécs, 2006
- Vámbéry Ármin: A Nyugat kultúrája Keleten; utószó, jegyz., sajtó alá rend. Dobrovits Mihály; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007 (Vámbéry könyvek)
- Timothy Brook: Vermeer kalapja. A tizenhetedik század és a globalizáció hajnala; ford. Jutai Péter; Európa, Bp., 2009 (Európa tudományos diákkönyvtár)
- Németh István–Juhász Dániel: A német gyarmatosítás története. Gyarmati álmok, háborúk és kalandok; szerzői, Eger, 2012
- Birodalmak tündöklése és bukása; szerk. Robert Aldrich, ford. Zsuppán András; Móra, Bp., 2012
- Gera Judit: Az alávetettség struktúrái a holland prózában. Kritikai tanulmányok; ELTE Eötvös, Bp., 2012 (Talentum sorozat)
- Németh Tibor: Gyarmatosítás és kiengesztelődés. Őslakos hagyomány Kanadában; ELTE Eötvös, Bp., 2013
- Erich Scheurmann: A Papalagi. A tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei; ford. Tax Ágnes; Typotex, Bp., 2018 (Szokatlan szempontok)
- Roger Crowley: Hódítók. Hogyan kovácsolta össze Portugália a történelem első tengeri világbirodalmát; ford. Hegedűs Péter, utószó B. Szabó János; Park, Bp., 2019
- Lévai Csaba: "Förtelmes kereskedelem". A rabszolga-kereskedelem és a rabszolgatartó rendszerek kialakulása a kora újkori Észak-Amerikában; L'Harmattan–Uránia Ismeretterjesztő Alap, Bp., 2020 (Bibliotheca Americana)