Fekete Gyula (író)

(1922–2010) magyar író, szociográfus, újságíró
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 30.

Fekete Gyula (Mezőkeresztes, 1922. február 26.Budapest, 2010. január 16.) háromszoros József Attila-díjas magyar író, szociográfus, újságíró.

Fekete Gyula
Az 1981-es Körkép antológiában megjelent portréja Csigó László felvétele
Az 1981-es Körkép antológiában megjelent portréja
Csigó László felvétele
Élete
Született1922. február 26.
Mezőkeresztes
Elhunyt2010. január 16. (87 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Nemzetiségmagyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)regény
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete Gyula témájú médiaállományokat.

1922-ben született Okos Erzsébet és Fekete Barnabás gyermekeként. Egy testvére van, Barnabás.

1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. Győrffy-kollégista volt. 1945-ben a földosztás miniszteri biztosa volt Borsod megyében. Ezután a miskolci Szabad Szó kiadója és szerkesztője lett. 1947-től Budapesten szerkesztette a Március Tizenötödikét, majd rovatvezető lett a Szabad Szónál. 1954-től a Művelt Nép munkatársa volt. 1956-ban a Magyar Írók Szövetsége prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte „Egy korty tenger” című rádiós sorozatát. 1981-től a Magyar Írók Szövetsége (1956) alelnöke, 1988-tól a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004-től a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke. 2009-ben szülőfaluja díszpolgári címet adományozott Feketének.

Írói munkássága

szerkesztés
 
Fekete Gyula a Szárszó 1993 Konferencián

Pályájának első szakaszában a városba került falusi embereket ábrázolta (Eszmélet, Kati, 1953). Sorsokat felvillantva, krónikaszerű hitelességgel örökítette meg egy házaspár történetét (Vér és korom, 1954). Didaktikus vonások, érdekes cselekmény jellemzi utópisztikus és ifjúsági regényeit.

  • Májusfa (kisregény, 1952)
  • Eszmélet (elbeszélés, 1953)
  • Kati (kisregény, 1953)
  • Bulgáriai emlékek (útirajz, 1954)
  • Vér és korom (irodalmi szociográfia, 1954)
  • Ismerősök (elbeszélés, 1955)
  • Májusi felhők (dráma, bemutató: Katona József Színház, 1956)
  • Szemfényvesztők (jelenet, bemutató: Vidám Színpad, 1958)
  • A kék sziget (tudományos-fantasztikus regény, 1959)
  • A fiatalasszony (regény, 1960)
  • Kincskereső Pipitér (ifjúsági regény, 1961) Online elérés
  • A falu szépe (regény, 1961)
  • A hű asszony meg a rossz nő (regény, 1963) (oroszul: 1987) Online elérés
  • Az orvos halála (regény, 1963 (angolul, oroszul: 1965, németül, szlovákul: 1966, csehül, észtül, lettül, litvánul, bolgárul: 1967, románul: 1979)
  • Szerelmesek bolygója (tudományos-fantasztikus regény, 1964 (szlovákul: 1966, németül: 1967)
  • Ezeregyedik esztendő (regény, 1965 (oroszul: 1985)
  • Lányszöktetés (elbeszélés, 1966)
  • Csördülő ég (regény, 1967) (oroszul: 1985)
  • Vallomás hajnalig (regény, 1970 (oroszul: 1985)
  • Fortélyos félelem igazgat (tanulmány, 1970)
  • Éljünk magunknak? (dokumentumgyűjtemény, 1972)
  • Magyarország, fotóalbum (kísérőszöveg Fekete Gyula, fotók Alapfy Attila és Balla Demeter) 1972 (németül, oroszul, angolul, franciául, 1972, lengyelül, olaszul: 1974, spanyolul: 1975)
  • A fiú meg a katonák (regény, 1972 (oroszul: 1983)
  • Mindene megvan? (levélszociográfia, 1973)
  • Egy korty tenger (esszék, 1974)
  • Triszex (fantasztikus regény, 1974)
  • Mézeshetek (regény, 1975 (oroszul: 1986)
  • Három (regény, 1976)
  • Miskolc, fotóalbum Balla Demeterrel (1976)
  • Január, február, március (regény, 1977) (oroszul: 1985)
  • Perújrafelvétel (elbeszélés, riport, 1977)
  • Történelem hangszalagon (riportkönyv, 1977)
  • Száz korty tenger (válogatott publicisztika, 1977)
  • Levelek a magányról (levélszociográfia, 1979)
  • Hiányzik egy férfi (regény, 1979) (oroszul: 1986)
  • A falu szépe (regények, 1980)
  • Első csók (elbeszélés, 1980) (oroszul: 1983)
  • Bodrog-parti szerelmeink (regény, 1981)
  • Boldog házasságok titkai (levélszociográfia, 1981)
  • Elfogultságaim térképe (esszé, 1981)
  • Sarkcsillag (esszék, jegyzetek, vitairatok, 1983)
  • Április, május, június (regény, 1983)
  • Tengercsepp (aforizmák, 1985)
  • Szerelmesek bolygója (tudományos-fantasztikus regények, 1985)
  • Hogyan lettem író? (Emlékek, tárcák, elbeszélések, 1986)
  • Meditáció Amerikáról (1987)
  • Esztendőre vagy kettőre (gyermekversek, mesék, 1987)
  • Gondolkozzunk, magyarok! (vitairatok, interjúk, 1989)
  • Süket a meztelen király. Közgondok, vitairatok (1989)
  • Vitairat a jövőről (1990)
  • Véreim, magyar kannibálok! Vádirat a jövő megrablásáról (publicisztikai írások, 1992)
  • Madártávlat (elbeszélés, 1993)
  • Különvélemény (vitacikkek, 1993)
  • Örökségünk (1994)
  • Csendes ellenforradalom (ifj. Fekete Gyulával) (vitairatok, Budapest-Ungvár, 1993)
  • Verses gyerekszínpad iskolai ünnepségekre, anyák napjára (Ungvár-Budapest, 1993)
  • Napló a történelemnek. 101 éjszaka (1997)
  • Az első számú közügy (vitairat, Balatonboglár, 1997)
  • Csőre töltött gondolat. 365 tengercsepp; Trikolor, Budapest, 1998
  • Fürdik a hal. Válogatott novellák; Magyar Írószövetség–Belvárosi, Budapest, 2000 (Bibliotheca Hungarica)
  • Világhódító bambaságok, téveszmék; Trikolor, Budapest, 2001
  • A jövő megrablása; Antológia, Lakitelek, 2005 (Népfőiskolai füzetek)
  • Kóstoló. A szerző válogatása életművéből; Trikolor, Budapest, 2006 (Örökségünk)
  • A lehetetlen ostroma; Szent György, Budapest, 2007 (Szent György könyvek)
  • Európa öngyilkossága; Trikolor, Budapest, 2007
  • Naplóm a történelemnek, 1941–2000, 1-4.; Trikolor, Budapest, 2007
  • Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után, Magyar Rádió Zrt. és Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft., 2009. (Interjú, p. 61–66.)
  • Laczkó András: Fekete Gyula alkotásai és vallomásai tükrében; Szépirodalmi, Budapest, 1987 (Arcok és vallomások)
  • Fekete Gyula; összeáll. Csiszár Jolán; II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc, 1992
  • Itt élned, élned kell. A Százak Tanácsa emlékezése Fekete Gyulára; szerk. Szíjártó István; Százak Tanácsa, Budapest, 2011
  • Fekete Gyula 100; szerk. Fekete Gyula György; Időjel, Pilisvörösvár, 2022