Donatizmus
A donatizmus észak-afrikai mozgalom és keresztény egyházi szervezet volt a 4. században és az 5. század elején. Önértelmezése szerint a tiszták és szentek Lélekkel eltöltött egyháza volt. [1]
Nevét vezetőjétől, Donáttól kapta, ki azt tanította, hogy az igazi egyház csak ő náluk található meg, mert közöttük nincsenek bűnösök, míg a katolikus egyház bűnös tagjai miatt megszűnt Krisztus valódi egyháza lenni; és hogy a szentségek érvényessége az azokat kiszolgáltatók szentségétől függ.[2] Nem fogadták el Caecilianus 311-es püspökké szentelését, mert a felszentelő a Diocletianus alatti keresztényüldözés során traditor lett, vagyis önként átadta a hatóságoknak a Biblia példányait. A karthágói püspökök egy másik püspököt szenteltek fel, akit hamarosan az irányzat névadója, Donát (Donatus) követett a püspöki székben.[3] E felekezet a karthágói egyházban eredt, majd innen tovább terjedt Afrikában.
Ellenfeleik, különösen Ágoston azt hangsúlyozta, hogy a szentségkiszolgáltató fogyatékosságai nem érvénytelenítik a szentséget, mert a szentségek kiszolgáltatója maga Krisztus.[3] Ő az állami kényszert is helyeselte a donatistáknak a nagyegyházba való visszaterelése érdekében. [1]
Nagy Konstantin Caeciliánt ismerte el törvényes püspöknek, majd Miltiadész pápa a galliai és itáliai püspökkel zsinatot tartott, mely Caeciliánt az ellene emelt vádak alól felmentette,[2] míg a donatistákat elítélték. A lateráni (313) és az arles-i (314) szinódus is elítélte a donatizmus által képviselt teológiai nézeteket.[1] Konstantin bezáratta a templomaikat és püspökeiket száműzte.
A szigorú mozgalom pártokra szakadt; forradalmár híveit, akik törekedtek a vértanúságra, üldözte az államegyház. A donatizmusnak végül a vandálok afrikai győzelme (430) vetett véget. [1]
Jegyzetek
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Augustinus: Levelek a donatisták ellen; ford. Hamvas Endre Ádám, Szabó Ádám Ágoston; Szt. István Társulat, Bp., 2022 (Patrisztikus füzetek)