Disznó-öbölbeli invázió

amerikai hadművelet Kuba ellen
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 14.

A disznó-öbölbeli invázió avagy Playa Girón-i invázió a CIA által kiképzett Castro-ellenes csapatok partraszállási hadművelete volt 1961 áprilisában a kubai kormány megdöntése érdekében. Az akció alig 60 órán belül csődöt mondott, 1200 Castro-ellenes ellenzéki harcost a kubai hadsereg fogott el.

Disznó-öbölbeli invázió
Hidegháború
Dátum1961. április 15. - április 19.
HelyszínDisznó-öböl, Kuba déli része
EredményDöntő kubai győzelem
Harcoló felek
Kubai menekültek
Egyesült Államok
Kuba
Szovjetunió
Parancsnokok
Grayston Lynch
Pepe San Roman
Erneido Oliva
Fidel Castro
José Ramón Fernández
Ernesto "Che" Guevara
Francisco Ciutat de Miguel
Haderők
1511 menekült
2 CIA-ügynök
Több mint 20 000
Veszteségek
115 halott
1189 hadifogoly
1600 - 5000 halott
A Wikimédia Commons tartalmaz Disznó-öbölbeli invázió témájú médiaállományokat.

A katonai akció előkészületei még Dwight D. Eisenhower elnöksége idején kezdődtek, a végrehajtás viszont John Fitzgerald Kennedy kabinetjének jutott. Már jóval a műveletek megkezdése előtt a hírszerzés figyelmeztette Kennedyt, hogy az akció sikere kérdéses, ugyanis a kubai civil lakosság többségében Fidel Castrót támogatja (a terv arra épült, hogy a partraszálló emigránsok maguk mellé állítanák a helyieket és a kialakuló ellenforradalomban döntenék meg a kubai kommunista rezsimet). A szovjet titkosszolgálatok is tudomást szereztek a készülő amerikai akcióról és részletes adatokkal látták el a kubai rezsimet.

Miután a hadművelet megindult, Castro villámgyorsan mozgósította nemcsak a hadsereget, de a civil lakosság is tömegével ragadott fegyvert a partraszálló emigránsok ellen, akiket alig több mint két nap leforgása alatt beszorítottak a tengerbe.

Az invázióban résztvevő emigránsok közül 67 elesett, 10 elfogott személyt a hadsereg végzett ki, 10-en menekülés közben vesztették életüket. További 9 elfogott személy a Havannába történő szállítás során halt meg. A teljes veszteség így 106 ember volt.

Az elfogott több mint 1000 embert az USA később kiváltotta. Kubában viszont több száz kivégzésre és bebörtönzésre került sor, akik valamilyen úton-módon helyileg segítették az inváziót vagy tagjai voltak valamilyen földalatti ellenállásnak.

Történelmi összefüggés

szerkesztés

1959. január 1-jén győzedelmeskedett a forradalom Kubában, melynek köszönhetően Fidel Castro került a hatalomra, aki a rendszerét egyre inkább kommunista diktatúra irányába vitte el. A hidegháború közepén az Egyesült Államok kormánya komoly veszélynek minősítette a kubai forradalmat, nem kizárólag azon ténynek köszönhetően, hogy az USA „előszobájában” egy a Szovjetunió felé potenciálisan elkötelezett rezsim született, hanem a további országoknak adható ihletforrás miatt. A kis sziget segítséget nyújthatna további forradalmaknak, azon céllal, hogy elősegítsék a kommunizmus terjedését Latin-Amerikában. A két állam közötti kapcsolatok hamarosan elkezdtek romlani: Kuba államosította minden, az ország területén belül levő amerikai cég tulajdonát; az Egyesült Államok pedig felhagyott a kubai cukor vásárlásával, amelyet a Szovjetunió kezdett el felvásárolni.

Eisenhower elnök elrendelte a paramilitáris szervezetek finanszírozását, hogy elősegítse a kubai kormány destabilizálását vagy annak megbuktatását, mind a szigeten belül, mind azon kívül. A két ország kapcsolatai minden szinten megszűnnek.

Előkészületek

szerkesztés
 
Disznó-öböl, Giron, múzeumi kiállítási részlet – A hadművelet útvonala

A CIA az Egyesült Államokba menekült kubai emigránsok körében keresett önkénteseket az akcióra, akiket később guatemalai, Puerto Ricó-i és nicaraguai táborokban készítettek fel a bevetésre. 1500 személy formálta a 2506. dandárt (Brigade 2506, vagy Brigada Asalto 2506), kiképzést kaptak, mint tüzérek, ejtőernyősök, pilóták stb.

A beavatkozásra az USA elavult hajóiból és repülőgépeiből álló flottát készítettek elő. A flotta az alábbiakból állt össze:

Az invázió 24 órán belül teljesen összeomlott. Castro 25 ezer reguláris katonát, 9 ezer rendőrt és mintegy 200 ezer irreguláris polgári milicistát mozgósított a megszállók ellen. Ekkora túlerővel a maroknyi fegyveres emigráns nem vehette fel a harcot.