Diarendszer
A diarendszer [(angolul) diasystem, (franciául) diasystème] több értelemben használt fogalom a nyelvészetben. A terminust Uriel Weinreich amerikai strukturalista nyelvész vezette be 1954-ben, megpróbálva strukturalista módszereket alkalmazni a dialektológiában. Szerinte egy diarendszert a nyelvész legalább két olyan más homogén és diszkrét rendszerből alkothat meg, amelyek részleges hasonlóságokkal rendelkeznek, ezek révén a diarendszer valami más lévén, mint a két alkotó rendszer összege. Weinreich még hozzá teszi, hogy ez a konstrukció nem mindig tudományos cselekvés eredménye, hanem akármilyen olyan beszélő is gyakorolhatja, aki legalább két idiómát (dialektust és/vagy nyelvet) ismer.[1]
A legszűkebb értelmében már egy megadott idióma egyik vonásrendszeréből is lehet diarendszert alkotni. Példaként Weinreich egy mássalhangzó-rendszert mutat be. Ha például egy idióma két változata azonos, öt mássalhangzó fonémából álló rendszerrel rendelkezik (/i/, /e/, /a/, /o/ és /u/), ezt a diarendszert a következő képlettel lehet ábrázolni:[2]
amelyben 1 és 2 a nyelvváltozatokat jelzi, // a diarendszert határolja, és ≈ a magánhangzók közötti ellentétet jelzi. Amennyiben a változatokban az /e/ kétféleképpen realizálódik, az egyikben zártabban ([e]), a másikban nyíltabban ([ɛ]), ezek diarendszere a következőképpen ábrázolható:
Egy ilyen diarendszert angolul diaphon-nak lehet nevezni, alaktani szinten angolul diamorph-okról van szó, és a nyelv egyéb területein is lehet diarendszereket megállapítani.[3]
Tágabb értelemben egy nyelv is diarendszer, melyet dialektusai alkotnak.[2] Eugen Coșeriu emigrációban élt román nyelvész az újlatin nyelvekkel foglalkozó nyelvészeti ágba vezette be a diarendszer fogalmát, minekutána a latin nyelvet olyan diarendszerként értelmezték, mely egyik alkotórésze a beszélt latin, ennek keretében pedig két más alkotórész a művelt beszélt latin és a népi beszélt latin.[4] A nyugati újlatin nyelvekkel foglalkozva, Jean-Marie Klinkenberg belga nyelvész oïl nyelv-diarendszerről és oc nyelv-diarendszerről beszél.[5]
A szociolingvisztikában megvan az a nézet, hogy egy nyelv diarendszere magába foglalja annak összes változatát, azaz történetének szakaszait, területi változatait, szociolektusait, szituáció szerinti vagy stilisztikai változatait és nemek szerinti változatait.[6]
A mai dialektológiában a diarendszer fogalma túlterjed az egyes saját sztenderd nyelvváltozattal rendelkező, azaz ausbaunyelvek határain is, több olyan így meghatározott nyelvet is magába foglalva, melyek az összehasonlító nyelvészet nézőpontjából egyetlen abstandnyelvet alkotnak.
Néhány, ausbaunyelvek alkotta diarendszer:
- arab nyelv – máltai nyelv;[7]
- bolgár nyelv – macedón nyelv;[8]
- bosnyák nyelv – horvát nyelv – montenegrói nyelv – szerb nyelv (közép-délszláv diarendszer);[9]
- cseh nyelv – szlovák nyelv;[10]
- hindi nyelv (Indiában) – urdu nyelv (Pakisztánban);[11]
- holland nyelv – flamand nyelv – afrikaans nyelv;[12]
- maláj nyelv – indonéz nyelv;[13]
- német nyelv – jiddis nyelv[14] – luxemburgi nyelv;[15]
- olasz nyelv – korzikai nyelv;[16]
- újperzsa nyelv (Iránban) – dari nyelv (Afganisztánban) – tádzsik nyelv;[17]
- portugál nyelv – galiciai nyelv;[18]
- spanyol nyelv – ladino nyelv.[19]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Weinreich 1954, 390. o.
- ↑ a b Weinreich 1954, 394. o.
- ↑ Crystal 2008, 141–142. o.
- ↑ Becker 2014, 267. o.
- ↑ Klinkenberg 1994, 157. o., idézi Hendschel 2002.
- ↑ Englebert 2015.
- ↑ Bussmann 1998, 80. o.
- ↑ Bussmann 1998, 711. o.
- ↑ Brozović 1998.
- ↑ Bussmann 1998, 1086. o.
- ↑ Bussmann 1998, 511–512. o.
- ↑ Bussmann 1998, 343. o.
- ↑ Bussmann 1998, 562. o.
- ↑ Sala 1981, 112. o.
- ↑ Sala 1981, 151. o.
- ↑ Bussmann 1998, 601. o.
- ↑ Bussmann 1998, 881. o.
- ↑ Bussmann 1998, 921. o.
- ↑ Sala 1989, 167. o.
Források
szerkesztés- (franciául) Becker, Lidia. La protohistoire des langues romanes (Az újlatin nyelvek prototörténete). Klump, Andre et al. (szerk.). Manuel des langues romanes (Az újlatin nyelvek tankönyve). Berlin / Boston: De Gruyter. 2014. ISBN 978-3-11-030245-5. 261–288. o. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (horvátul) Brozović, Dalibor. Organska podloga hrvatskoga jezika (A horvát nyelv organikus alapja). Hrvatski jezik. Zágráb: Institut za hrvatski jezik i jezikoslovlje. 1998 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (franciául) Englebert, Annick. Cours d’histoire de la langue française et de la francophonie (A francia nyelv és a frankofónia története). Legutóbbi frissítés: 2015 (Hozzáférés: 2023. május 7.)
- (franciául) Hendschel, Lorint. Langue, dialecte, idiome : la terminologie et le fond (Nyelv, dialektus, idióma: terminológia és lényeg). Toudi. 45–46. sz. 2002 (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- (franciául) Klinkenberg, Jean-Marie. Des langues romanes: introduction aux études de linguistique romane (Az újlatin nyelvekről: bevezetés az újlatin nyelvek nyelvészetébe). Louvain-la-Neuve: Duculot. 1994
- (románul) Sala, Marius (szerk.) Enciclopedia limbilor romanice (Az újlatin nyelvek enciklopédiája). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1989. ISBN 973-29-0043-1
- (románul) Sala, Marius – Vintilă-Rădulescu, Ioana, Limbile lumii. Mică enciclopedie (A világ nyelvei. Kis enciklopédia). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1981
- (angolul) Weinreich, Uriel. Is a structural dialectology possible? (Lehetséges-e strukturális dialektológia?). Word. 10. kötet. 1954. 388–400. o. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
