Bomba

robbanószerkezet
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. április 8.

A bomba, más néven pokolgép egy robbanószerkezet, mely valamilyen robbanóanyagból, annak beindítására (inícializálására) szolgáló részből, valamint a rombolás hatásának növelését szolgáló hordozó köpenyből áll. A bomba szó a görög „bombosz” szóból ered; ez egy hangutánzó szó, jelentése nagyjából a magyar „bumm” szóval megegyező.

Csőbomba, a terroristák kedvelt fegyvere

Elnevezések

szerkesztés

Bombának elsősorban a katonai repülőkről ledobott robbanóeszközöket nevezzük. A köznyelvben tévesen ezt a szót használják az ipari felhasználású robbanóeszközökre is, amelyeket például építkezéseknél vagy a bányászatban használnak. Ha a bomba célja megfélemlítés vagy merénylet elkövetése, akkor hagyományosan pokolgépnek nevezzük.

A bombákat az alábbi katonai célok elérésére használják:

  • ellenséges objektumok, egységek megsemmisítésére, károkozásra,
  • akadály megszüntetésére, leküzdésére,
  • területvédelemre,
  • félelem- illetve zavarkeltésre.

Működése

szerkesztés
 
"Little boy" atombomba sematikus ábra

A bomba működéséhez olyan anyagra vagy anyagokra van szükség amelyek valamilyen fizikai, illetve kémiai behatásra robbanásszerű reakciót váltanak ki (hő, nyomás, térfogatváltozás stb.).

Az eszköz felrobbantható időzítéssel, távirányítással, vagy valamilyen érzékelő segítségével (pl: légnyomásérzékelő, radar).

Története

szerkesztés

A bombákat évszázadok óta használják a harcászatban, és a terroristák arzenáljának is központi eleme.

Típusai, csoportosítása

szerkesztés
 
MOAB (Massive Ordnance Air Blast). Minden bombák anyja

Három nagy csoportra oszthatók:

  • hagyományos (kémiai robbanóanyaggal töltött),
  • szétszóródó vagy diszperzív (a robbanóanyag mellett másodlagos anyagokkal is megtöltött, például a kazettás bomba), amelynek a robbanótöltetei a bomba működésbe lépése után szétszóródnak, de ide tartoznak a vegyi és biológiai töltettel ellátott fegyverek),
  • nukleáris (maghasadáson vagy magfúzión alapuló szerkezetek).

Ezen kívül megkülönböztethetünk:

  • telepített (a bomba a felhasználási helyén elhelyezve)
  • irányított v. okos bomba (repülőgépről, hajóról, szárazföldi csapatoktól indított, önálló célrávezérléssel ellátott szerkezet)

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés