Artúr király

Artúr király (angolosan Arthur, latinosan Artus) briton király, aki – amennyiben létező személy volt – az 5. század végén, illetve a 6. század elején (körülbelül 496–537) uralkodott. Nevének jelentései közül talán a „gondterhelt lélek” a leginkább ide illő.

Artúr király
Született	5. század
Elhunyt	6. század Camelon
Állampolgársága	Camelot
Házastársa	Ginevra (angol királyné)
Gyermekei	Mordred
Szülei	Yguernen Uther Pendragon
Foglalkozása	uralkodó
Tisztsége	császár
A Wikimédia Commons tartalmaz Artúr király témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Artúr király; 15. század

Ma ismert alakja Galfredus de Monmouth Historia Raegum Britanniae c. művében bukkan fel. Galfredus (Angolul Geoffrey of Monmouth) korábbi történelmi anyagot és mondákat gyűjtött össze, és kikerekítette őket. A britek régi krónikásai, mint az 512-ben meghalt Gildas Artúr legfontosabb győztes csatájáról ír. A 735 előtt alkotó Beda Venerabilis nem említi nevét, de mivel ő csak az angolszászok viselt dolgairól ír, ez nem meglepő. A 10–11. századi krónikások már tudnak róla, de Galfredus az első, aki a teljes mondakört az utókorra hagyta.

Történelmi kutatások megállapították, hogy Artúr abban az időben tevékenykedett, amikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére. Artúr és lovagjai legendáját az ún. szarmata-elmélet szerint a római légiókban szolgáló, a szó tágabb értelmében szkíta, pontosabban szarmata, közelebbről pedig alán nehézlovasság ihlette. Eszerint a Pendragon-ház vörös sárkánya a szkíta népek hadi jelvényéből eredeztethető.

A szkíta sárkánykígyó megjelenését Arrianus – Tekhné taktiké, 35. – így írja le:

„A scytha hadjelek (zászlók) sárkányok, melyek arányos hosszuságú póznákon függnek. Készülnek pedig összevart szines ruhadarabokból, fejeik és egész testök egész a farkig kigyókat ábrázolnak.” (Télfy János fordítása)

A briteket ez idő tájban a piktek és skótok tartották rettegésben. A britek segítségül behívták az Elba torkolatánál tanyázó angolszászokat, a szövetségesekből azonban elnyomók lettek. A britek kivonultak a mai Bretagne-félszigetre. Az ellenfelek 500 körül hadakoztak egymással. John Rhys megállapította, hogy ekkor valóban létezett egy Arthur nevű brit vezér, aki 520-ban az angolszászokkal vívott csatában hősiesen küzdve esett el. A Bretagne-ba kivonult britek az ő alakja köré szőtték mondáikat.

Artúr a történelemben keresztény király, aki a pogány angol, szász illetve jüt törzsek ellen harcolt, és döntő győzelmet aratott felettük a Mons Badonicus-i csatában, talán 490-ben.

Artúr alakja e mondák alapján úgy szerepel, mint a várva várt uralkodó, aki felszabadítja a keltákat, és egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. A mondák olyan széles körben terjedtek el, hogy Artúrból időközben a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője. A fejedelmi ideál megtestesítőjévé csak később vált. A mondák feltűnő hasonlóságot mutatnak Gwydion vagy Odin köreihez.

Kora középkori források

Több kora középkori forrás említi Artúrt, de csak nagyon szűkszavúan. Például a Historia Brittonum (Britonok történelme) melyet Nennius írt 830 körül. A legfontosabb források Artúrral kapcsolatban a következők: az említett briton Nennius, az Annales Cambriae (Walesi Évkönyvek), Szent Gildász De excidiu et conquestu Britanniae és egyes szentek életeiben.

Sok más forrásban is kap említést, így a Gododdin-ban, amely az ősi kelta nyelven így szólt:

gochore brein du ar uur
caer ceni bei ef arthur

Magyarul:

„Erődfalon táplált fekete hollót,
bár ő maga nem Arthur volt.”

A Gododdin-t valamikor Kr. u. 600 és 800 között írták, amely egy 13. századi walesi másolatban maradt meg, Aneirin Könyve. Még sok más kora középkori forrás vall „Arthur”-ra, hol királyként, hogy egyszerű katonaként, vagy esetleg tábornokként (Nennius „dux bellorum-nak” hívja).

Egy másik középkori forrás, az Annales Cambriae (Walesi Évkönyv), amit 970 körül írtak, ezt írja Artúrról (Arthur formában):

„LXXII Annus. Bellum Badonis, in quo Arthur portavit crucem Domini nostri Jesu Christi tribus diebus et tribus noctibus in humeros suos et Britones victores fuerunt.”

Magyarul:

„A 72. év: (kb. Kr.u. 519) A badoni csata, melyben Arthur három napon és három éjen át hordozta vállain Jézus Krisztus Urunk keresztjét, és a britek győzedelmeskedtek.”

Artúr-mondák

A szkíta népek hadi jelvénye: nyitott szájú sárkánykígyó

Artúr a mondák szerint a brit Uther Pendragon király és Yguernen (Ingerna, Ygraine) cornwalesi hercegné fia volt. Anyja titokban nevelte, majd a varázsló Merlin kiadta dajkaságba Ectorhoz, mert ellenségei ármánykodtak ellene. Istenítéletből mégis királlyá vált, egyedül ő tudta kihúzni a kőbe vágott kardot. Kiásatta Bran fejét, mely az országot védte a hódítóktól, ezzel lehetővé vált a honfoglalás. Legyőzte a szászokat, meghódította Skóciát, Izlandot, Írországot, Galliát, Norvégiát, Dániát és a monmouthi Uskban fényes királyi udvart rendezett be. Udvartarása volt Carduelben majd Carleonban is székelt. Vára neve Camelot. Hősök, vezérek vették körül, akiket a hagyomány a kerekasztal lovagjaiként ismert a későbbiekben: Gawain, Lancelot, Ivain, Keu, Ither stb. Az asztal alakját Merlin tanácsolta, hogy kifejezze az egyenlőséget.

Ellenségei, ellenfelei Vivien, aki eltávolította Artúr mellől Merlint, és Mordred, Artúr unokaöccse, aki Artúr távollétében egyes olvasatokban koholt, a legnépszerűbb változatok szerint nagyon is valós vádakat terjesztett Artúr feleségéről, Ginevráról és lovagjáról, Lancelotról.

Mialatt Artúr Galliában harcolt a római császár ellen, feleségét, Ginevrát Mordred (Medrant), Artúr unokaöccse meghódította és vele együtt az egész ország is az ő kezébe került. Artúr a győztes galliai hadjáratból hazasietett, hogy bosszút álljon boldogsága megrontóján, és a Camlan folyó mellett vívtak véres harcot. Artúr győzött ugyan, de maga is súlyosan megsebesült. Halála előtt Bedivere lovaggal visszaküldette az Excaliburt a Tó Hölgyének, majd Avalon szigetére vitték s azóta várják, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül.

Állítólagos sírhelye Glastonburyben van.

Hatása az irodalomra

Világirodalmi feldolgozásainak, parafrázisainak száma óriási. A magyar irodalomban többek közt Szerb Antal Szerelem a palackban című novellája (Nyugat), Gerelyes Endre Isten veled, Lancelot! című kisregénye (moly.hu), valamint Gángoly Attila Fejezet az ősregényből című elbeszélése (Kortárs) nyújt példát az Artúr-mondakör ironikus témakezelésére, humanizálására.

Hivatkozások

• Kire vár Artúr király kardja?

Források

• Tolnai világlexikona I–VIII. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó-vállalat. 1912–1919.  
• Artúr-legenda a Beluard.freeweb.hu oldalán (Megszűnt a lap. Te is segíthetsz megfelelő hivatkozást találni!)
• Sources of British History: https://web.archive.org/web/20150227133631/http://www.britannia.com/history/docs/annales.html

Kapcsolódó szócikkek

• Artúr-mondakör

További információk

• Thomas Malory: Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriája; vál., utószó Kretzoi Miklósné, ford. Tellér Gyula; Magyar Helikon–Európa, Budapest, 1970
• John Matthews: Excalibur. Arthur király legendái. Válogatás kelta mondákból; ford. Erdődi Gábor; Marfa-Mediterrán, Budapest, 1999
• Steve Blake–Scott Lloyd: Avalon kulcsa. Fellibben a fátyol Arthur királyságának titkairól; Alexandra, Pécs, 2001
• Ronan Coghlan: Az Arthur mondakör és a Grál misztérium enciklopédiája; ford. Kolláth Adrienn; Hermit, Miskolc, 2003
• John Matthews: Arthur király. A sötét kor harcosa és legendás hőse; ford. Vida István Kornél; Egmont-Hungary, Budapest, 2004
• Hricsovinyi Tamás: Az Arthur-mítosz és a mondakör középkori forrásai; szerzői, Budapest, 2007
• Arthur király históriája. Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak története című krónikájából; ford., jegyz., utószó Kiss Sándor; Attraktor, Máriabesnyő, 2011
• Kiss Sándor: Az Arthur király mondakör; Attraktor, Máriabesnyő, 2012
• Franz Baumer: Artúr király és a Kerekasztal lovagjai; ford. Radek Tünde; Gabo, Budapest, 2014 (Királyi házak)