Alcatraz-sziget

Az Alcatraz-sziget (vagy egyszerűen Alcatraz, a popkultúrában elterjedt neve szerint „a Szikla”) kis sziget a San Francisco-öböl közepén, Kalifornia államban. Először világítótorony, majd katonai erődítmény, később börtön volt, ma múzeum és 1986 óta nemzeti emlékhely. A Nemzeti Park Szolgálat (angolul National Park Service, NPS) gondozza és a Golden Gate National Recreation Area része.

Alcatraz
Közigazgatás
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Állam	Kalifornia
Népesség
Teljes népesség	0 fő (2000)
Földrajzi adatok
Fekvése	San Francisco-öböl
Terület	0,09 km²
Hosszúság	0,55 km
Szélesség	0,205 km
Tengerszint feletti magasság	41 m
Időzóna	UTC−8
Nemzeti park alapítása: 1972 Felügyelő hatóság: National Park Service
Elhelyezkedése
Alcatraz Pozíció Kalifornia térképén
é. sz. 37° 49′ 35″, ny. h. 122° 25′ 21″37.826388888889, -122.4225
Alcatraz weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Alcatraz témájú médiaállományokat.

Mai neve a környéket felfedező spanyol Juan Manuel de Ayala hajós által adott La Isla de los Alcatraces („A szulák szigete”) angolosodott formája.

A nagyközönség számára leginkább az 1934 és 1963 közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését a két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint Al Capone vagy Machine Gun Kelly.

Földrajza és élővilága

Kormoránok

Két banáncsiga

Ösztövér siklószalamandra

A kaliforniai San Franciscótól északra, a San Francisco-öböl vizében magasodik a kréta korú homokkőből és palából felépülő sziget. Területe: 90 000 m² (9 hektár). A homokkő és pala kőzetek miatt nehezen művelhető, terméketlen terület. Ezért és különleges fekvése miatt mindig speciális feladatot látott el.

A fehér ember megérkezése előtt csak madarak és néhány ellenálló fűfaj alkotta az élővilágot. Mivel a szigeten nincs természetes forrás, a növények a harmatra és az esőre voltak utalva. Megfelelő talaj sem alakulhatott ki. A helyzet az ember megjelenése után alakult át gyökeresen. Az 1850-es években az öblöt védő ágyúk alapozásához felhasznált földet az Angyal-szigetről hozták, amivel sokféle mag került a szigetre.

A következő lépésként a katonai erődítmény, majd a katonai börtön lakói állandó lakosságot jelentettek, és mint ilyenek nekiálltak átalakítani környezetüket. Franciakerteket alakítottak ki, különféle fákat, egzotikus- és dísznövényeket ültettek. 1934-ben a létesítmény fegyházzá alakult át, emiatt a betelepítés üteme csökkent, de ezután is voltak újabb telepítések. Nem voltak hivatásos kertészek, néhány kiválasztott elítélt gondozta a növényeket. A helyi civilek magánkertjei ezeknél jobban virágzottak, itt megjelentek a gyümölcsfák is. A börtön bezárása után a kerteket elhanyagolták, a mai növényzet ezekből származik, emléket állítva a sziget egykori lakosainak és fészkelőhelyet nyújtva számos madárnak. 1972 óta védelem alatt áll a sziget növényvilága.

A legjellemzőbb fajok: a nyugati medveköröm (Acanthus mollis L.), a kaliforniai kakukkmák (Eschscholtzia californica), különféle loncok, tündérrózsák, agávék. A cserjék és fák közül a kaliforniai szeder (Rubus ursinus), a fuksziák, a gerániumok, az eukaliptuszok és a ciprusok a legjellemzőbbek.

A madarak alkotják a fauna gerincét, főleg a nyugati oldal sziklás partvidékén találtak eszményi költőhelyre a tengeri szárnyasok. A legjellemzőbb fajok az alkafélék, a kárókatonafélék és sirályfélék családjaiból kerülnek ki.

Úgy tartják, hogy az éjszakai életmódú őzegér (Peromyscus maniculatus) az egyetlen emlősfaj a szigeten. A 7-10 centiméteresre megnövő rágcsálók rovarokkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és ételmaradékokkal táplálkoznak. Egy 1994-es kutatás szerint a szigeten található populáció szőrzete általában világosabb árnyalatú barna, mint az öböl többi részén élő egyedeké.

Érdekes faj a sárga színű banáncsiga (Ariolimax ssp.), amely Alcatraz nedvesebb területein honos. Akár a 15-20 centis hosszúságot is elérhetik. Étrendjüket gombák, növények és állati maradványok alkotják. Gusztustalan és nyálkás kinézetük ellenére ehetőek. Számos csigafesztivált és csigaversenyt rendeznek évente. Ezen fesztiválok részeként a belőlük készülő ételekkel főző- és receptversenyt is kiírnak.

Az ösztövér siklószalamandra (Batrachoseps attenuatus) a kétéltűek egyik jellemző képviselője. Megjelenésében, méretében és színében a földigilisztára hasonlít, annyi különbséggel, hogy vannak kis lábai. A gyíkokhoz hasonlóan veszély esetén leválaszthatja a farkát. Általában 6-12 centiméter hosszú és a bőrén keresztül lélegzik. A sziget nedvesebb területeit kedveli, leggyakrabban a rothadó fák alatt lehet találkozni vele. Az állományt vizsgálva a kutatók megállapították, hogy az elöregedett, reprodukciós sebessége lassú.

Történelme

Feltehetően az indián őslakosok horgászhelyként és tojások gyűjtésére használták a szigetet, hiszen az egyik legmegfelelőbb hely e célokra az öbölben. Egyes elképzelések szerint ide száműzhették a törvényeket megszegő társaikat is. Két jelentősebb törzs szálláshelye volt a terület, a miwok és az ohlone indiánoké, akik száma az európaiak érkezésekor 10 000 körül lehetett.

Mivel a sziget az öböl bejáratának közepénél helyezkedik el, nagyobb távolságból úgy tűnik, mintha nem is szakadna meg a partvonal, ami számos európai hajóst megtévesztett. Juan Rodriguez Cabrillo, Francis Drake és Sebastián Rodriguez Cermeño is elhaladt mellette anélkül, hogy észrevette volna. Cermeño adta a területnek a San Francisco nevet. Végül Gaspar de Portolá volt az első, aki behajózott az öbölbe 1769. október 31-én.

1775-ben a spanyol Juan Manuel de Ayala hadnagy több hetet töltött az öböl feltérképezésével és nevezte el a szigetet Pelikán-szigetnek augusztus 11-én.

1821-ben a Spanyolországtól függetlenedő Mexikó része lett egészen 1848. május 19-ig, amikor az mexikói–amerikai háború után Kaliforniával együtt az USA fennhatósága alá került.

Világítótorony

A világítótorony ma

Az erőd makettja az 1860-as évek végi állapotot mutatja

Az egyik Rodman ágyú

A citadella 1893-ban

Még ebben az évben kitört az aranyláz, amely robbanásszerűen megnövelte San Francisco lakosságát. Egy év alatt 1 000-ről 25 000-re nőtt a lakosság és még ezután is folyamatosan áramoltak be a szerencsevadászok. A megnövekedett forgalom miatt szükségessé vált a vízi közlekedés biztonságossá tétele. A baltimore-i székhelyű Gibbons and Kelly vállalat kapta meg a jogot, hogy világítótornyokat építhessen a nyugati parton, összesen hét darabot. Az Alcatrazi Világítótornyot 1853-ban adták át, amellyel a legöregebb világítótorony az Egyesült Államok Csendes-óceáni partvidékén. 1854-ben hármas osztályú Fresnel-lencsékkel, 1856-ban ködharanggal szerelték fel. 1904-ben fejlesztették tovább és négyes osztályú lencséket kapott, amelyekkel már öt másodpercenként tudott fényjelzést adni, amelyet 41 kilométeres távolságból is láttak a hajósok. Az 1906-os földrengésben súlyosan megrongálódott épületet 1909-ben lerombolták, és az eredeti helyétől délebbre egy magasabb, 25 méteres tornyot építettek fel, hogy ezzel helyet adjanak a kiépülő börtönnek. Az új, 1909. december 1-jén átadott épületben egészen 1963-ig voltak lámpaőrök, az automata berendezés felszereléséig.

Az erőd

Kalifornia már 1850-ben állami rangot kapott, és az aranyláz hozta gazdagság növekedésével szükségessé vált az amerikai jelenlét biztosítása. Az Alcatraz-sziget kitűnő lehetőséget nyújtott egy erőd építésére, az öböl védelme érdekében.

A Csendes-óceáni Mérnöki Bizottság így jellemezte a terület taktikai értékét: „A természet mintha direkt egy erődítménynek találta volna ki a szigetet: minthogy az öböl bejáratának közepén fekszik, ágyútűzzel tudja beborítani északon az Angyal-szigetig, délen a városig, nyugaton pedig a külső telepekig húzódóan az egész környéket. Egy San Franciscóba igyekvő hajónak legalább egy mérföldnyi távolságon belül meg kell közelítenie.”

Millard Fillmore elnök hozta a döntést, amely szerint egy nagyobb területet, számos öbölbéli szigettel együtt a hadsereg használatába adott. Az Alcatraz a Lime Pointtal és a Ford Pointtal kiegészülve alkotta volna a város háromszög alakú védelmi rendszerének csúcspontjait a hadsereg tervei szerint. A Lime Pointon azonban sohasem épült meg az erődítmény, mert az állam nem tudott megegyezni a terület tulajdonosával a vételárról.

1853-ban kezdődtek az Alcatraz erőd építési munkálatai, amelyet a hadsereg mérnöki egységei végezték James McPherson hadnagy vezetésével. Nehéz volt elég munkaerőt találni, mert a legtöbb férfi inkább aranyásással próbált pénzt szerezni, mint bérmunkával. Problémát jelentett a megfelelő minőségi építőanyagokkal való ellátás is. A homokkövet a szomszédos Angyal-szigetről hozták, de a gránit jelentős részét Kínából importálták. 1858-ra épült fel az erődítmény, az első legénysége (200 katona) a következő évben érkezett meg. Az első parancsnok Joseph Stewart százados volt.

Robbantásokkal, tégla- és sziklafelhalmozásokkal lépcsőzetes falakat alakítottak ki a sziget partjain. Huzagolatlan Columbiad ágyúkat helyeztek el észak, dél és nyugat felé, melyek megfelelő tűzerőt biztosítottak az ellenséges hajók távoltartására. Az erőd oldalsó védelmét caponiereken elhelyezett mozsárágyúkkal oldották meg. A világítótorony közelében épült fel téglából a citadella, amely a végső védelmi vonalat jelentette. A lőréses ablakokkal felszerelt kétemeletes épület felső szintjeiben volt a kaszárnya, az alagsor pedig élelmiszer- és lőszerraktárnak, konyhának és ebédlőnek adott otthont. Az egész épületet mély várárok vette körbe, amelyen csak egy felvonóhídon keresztül lehetett átkelni. Békeidőben 100, ostrom idején 200 ember elhelyezésére tervezték. Ezzel a létszámmal négy hónapos ostromig tartottak volna ki a készletek.

A magas falak miatt a szigetre csak a dokkon keresztül lehetett bejutni. A dokktól a citadelláig vezető utat is mozsárágyúk vigyázták és lőrések tucatjaiból lehetett közvetlen közelről lőni az ellenséget. A passzív védelmet itt is száraz várárok, felvonóhíd és vasalt fakapuk biztosították.

Az amerikai polgárháborúban harci eseményekben nem vett részt, habár további megerősítéseket is kiviteleztek (például: 1864-ben állították fel a 15 inches Rodman ágyúkat). Kaliforniában mind az unionistáknak, mind a konföderalistáknak voltak támogatói, de az erőd vezetése, mint az állam nagy része is, az északiakhoz húzott. Így a részvétele arra korlátozódott, hogy elfogott déli szimpatizánsokat és hadifoglyokat tartottak benne fogva. Felismerve, hogy elzártsága miatt szinte lehetetlen innen a szökés, több más erődítményből is ide szállították a rabokat, majd 1861-től hivatalosan is a csendes-óceáni hadosztály katonai börtöne lett.

Katonai börtön

A sziget 1895-ben

A sziget korabeli térképe

A tizenkilenc hopi főnök

San Francisco az 1906-os földrengés után. Háttérben az Alcatraz

A szigeten laktak a katonák családjai is

1867-ben épült fel a börtönnek helyet adó téglaépület. Korábban a foglyokat az őrház alagsorában, és egy 1863-ban épült faépületben tartották fogva. Az elítélteket az erődítési munkálatokban és az építkezéseken foglalkoztatták, sőt néhányukat naponta átszállították a közeli támaszpontokra ottani munkavégzés céljából. A megbízhatatlan foglyok belső feladatokat láttak el vagy végig a cellájukban maradtak. Megkülönböztetésükre ruhájuk hátuljára egy nagy „P” betűt varrtak, az angol prisoner = rab rövidítéseként.

Az USA nyugat felé való terjeszkedése miatt egyre szaporodtak az indiánokkal való konfliktusok, így az elfogott őslakosok száma is növekedett. Közülük számos az Alcatrazba került. A jelentősebbek egyike volt Paiute Tom, aki a hadsereg szolgálatában állt, mint nyomolvasó és két nappal ideszállítása után árulásért lelőtték az őrök. Két másik indián, Broncho és Sloluck, az Északkelet-Kaliforniába küldött békekövetek legyilkolásában játszott szerepükért kerültek őrizetbe. A többi bűntársukat rögtön felakasztották, Ulysses S. Grant elnök közbenjárására kímélték meg az ő életüket. Broncho betegségben halt meg a szigeten, Sloluck öt év után szabadult és csatlakozott megmaradt népéhez egy rezervátumban. Kayetenay csirikava apacs törzsfőnök, Geronimo szövetségese, 2 évre került az intézménybe. Szabadulásakor ezt a jelentést írták róla: „Ittléte teljes jellemátformáláshoz segítette.”

1895 januárjában 19 hopi indián érkezett a börtönbe Észak-Arizonából. Ezek a falufőnökök megtagadták az együttműködést a kormány oktatási programjával. Idejük nagy részét farönkök fűrészelésével töltötték, de néhányuk számára lehetővé tették, hogy ellátogassanak San Franciscó-i iskolákba, ahol, egy akkori újság szavaival élve, láthatták: „a szorzótábla nem harap”. Miután beleegyeztek az együttműködésbe, szabadon engedték őket, de miután visszatértek otthonukba, továbbra is ellenálltak az újításokkal szemben.

Az 1898-as spanyol–amerikai háború idején számos hadifoglyot szállítottak ide, számuk 450 körül mozgott. A Fülöp-szigetekről fertőző trópusi betegségekkel hazatérő katonák egy részének is Alcatrazt jelölték ki karanténnak.

A hely egyre szűkösebbé vált, az erőd védelmi funkcióját pedig lassan elvesztette, így hozzákezdtek a sziget teljes átépítésének. Folyamatosan leszerelték a több mint száz elavult ágyút is, 1891-re már csak hét darab maradt. Az alakulótéren felhúztak egy újabb épületegyüttest, amely három 2 szintes faépületből állt, cölöpkerítéssel körülvéve. A fa építőanyag miatt mind a felső, mind az alsó börtön tűzveszélyes hely volt. 1902-ben egy olajlámpás miatt majdnem az egész alsó börtön leégett, a piromániás elítélt George „Firebug” Bender pedig a felső börtönt akarta a földdel egyenlővé tenni.

Az 1906-os földrengés után 176 köztörvényes bűnözőt áthoztak a szigetre kilenc napra, hogy megfelelően tudják őket fogva tartani, amíg újjáépítik a leégett szárazföldi börtönöket. 1907. március 21-én vesztette el erőd besorolását és lett hivatalosan is „csak” katonai börtön. A gyalogsági katonákat a katonai rendőrség emberei váltották fel.

Szükségessé vált a teljes felújítás, amelyet Reuben Turner őrnagy tervei alapján végeztek. A teljes citadellát lerombolták, csak az alagsort hagyták meg. 1912-re épült fel az új börtön, az akkori világ legnagyobb vasbeton épülete, amelyen belül kialakítottak konyhát, ebédlőt, kórházat, adminisztrációs helyiségeket és négy blokkba rendezve hatszáz cellát. Saját erőművet is kapott, hogy az energiaellátás és a fűtés zavartalan legyen.

Az elítélteket három csoportba osztották az ítéletek súlyának megfelelően, mindegyik csoportra külön szabályozás vonatkozott. Például a hármas (legsúlyosabb) osztálya sorolt elítéltek nem kölcsönözhettek könyvet a könyvtárból, nem kaphattak levelet és nem fogadhattak látogatókat és állandóan szigorú csendrendelet vonatkozott rájuk. A belső szabályok megsértőinek súlyos következményekkel kellett számolniuk: magasabb osztályba sorolhatták, keményebb munkára vagy száraz kenyér és víz diétára foghatták, esetleg egyenként 5,5 kilogrammos boka és csuklógolyó viselésére kötelezhették őket. Érdekesség, hogy a cellákat csak alvásra használták, napközben nem lehetett ott tartózkodni, ez alól csak a magánzárkával büntetettek képeztek kivételt. Az első és második osztályba sorolt rabok a börtön bármely területére mehettek, kivéve az emeleten levő börtönőri barakkba. Ez idő tájban a civil lakosság legnagyobb hányadát a kínai munkások alkották.

1915-ben börtönről fegyházra nevezték át, amivel párhuzamosan kissé lazultak a fogvatartás szabályai, de még így is megfelelően szigorúak maradtak. A hangsúly az oktatásra és rehabilitációra terelődött. Az elítéltek testi, szellemi és katonai kiképzésen estek át, sokan a büntetésük letöltése után újra állományba vonulhattak. Az egyes munkákat megbízhatóság alapján kiosztva, voltak, akik a szigeten élő családoknál segítettek, főztek, takarítottak, a gyerekekre vigyáztak, de olyanok is, akik egész álló nap követ törtek. A sziget keleti felén levő nagy virágoskerteknek a rabok tették le az alapjait. A Kaliforniai Virágegyesület (California Spring Blossom and Wild Flower Association) 1924-ben 45 kiló virágmaggal és 300 fa-, illetve cserjecsemetével járult hozzá a sziget megszépítéséhez. A rabok számára sportolásra is lehetőség nyílott, az 1920-as évek végére baseballpályát is építettek. Péntek esténként ökölvívó-mérkőzéseket tartottak az elítéltek részvételével, amire még a városiak is ellátogattak.

Természetesen még így is voltak szökési kísérletek, de a legtöbben visszafordultak vagy megfulladtak a jéghideg vízben. Sikeres szökések akkor történtek, amikor valaki a szárazföldi támaszpontok egyikéről próbált meg munkaidő alatt eltűnni.

Szövetségi börtön

Frank Bolt, az első elítélt

Cella

Folyosó

Udvar

A nagy gazdasági világválság idején felszínre került az intézmény legnagyobb problémája: az ellátmány és utánpótlás szigetre szállítás miatti óriási fenntartási költsége, amit a hadsereg nem tudott felvállalni a továbbiakban. A rabok többségét Fort Leavenworth-be (Kansas) és Fort Jay-be (New Jersey) szállították át és 1934. január 1-jén az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Börtönhivatal (Bureau of Prisons – BOP) átvette az intézmény kezelését, az szövetségi büntetés-végrehajtási intézetté alakult. A 32 legproblémásabb katonai fogoly az újonnan alakult börtön első rabjaiként a szigeten maradt.

A világválság bűnözési hullámot indított el országszerte, aminek megállítása érdekében a kormányzat jelentős erőket mozgósított. Szükség volt egy új börtönre, ahova a legveszélyesebb elkövetőket gyűjthetik. Elvárás volt, hogy kellő megfélemlítő és elrettentő erővel, valamint a szökés gondolatát is teljesen értelmetlenné tevő biztonsági rendszerrel rendelkezzen. Habár szó volt egy alaszkai helyszínről is, végül Alcatrazra esett a választás. Homer Cummings főügyészt és Sanford Batest, a BOP vezérigazgatóját tekinthetjük az új intézmény szülőatyjainak. Ide azokat a bűnözőket hozták, akikkel más intézményekben már probléma volt, egy bíró sem küldhette őket közvetlenül ide. Emiatt emlegették úgy is, mint „börtön a börtönben”.

Miután sikerült a város lakosságát meggyőzni, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket, a következő lépés a megfelelő igazgató megtalálása volt. James A. Johnstonra esett a választás, aki 20 év tapasztalattal rendelkezett már, mint fegyházi alkalmazott, a San Quentin és Folsom börtönök igazgatói tisztjét is betöltötte. Amikor elfoglalta az Alcatraz igazgatói székét, lehetősége volt bármelyik szövetségi börtönből toborozni a személyzetet.

James A. Johnston személyiségére egyaránt jellemző volt a szigorúság és a humanizmus, hitt abban, hogy megfelelő módszerekkel a bűnözőket integrálni lehet a társadalomba. Ennek kulcsát a megfelelő foglalkoztatásban látta, hogy az elítéltek célokkal rendelkezzenek és érezzék, hogy valami hasznosat tesznek. Egyik ilyen híres kezdeményezés részeként például Kalifornia útjait újították fel. A munkákat nem pénzzel, hanem különböző kiváltságok juttatásával fizették meg. Számos elítélt visszailleszkedését segítették az igazgató által indított képzési programok is. A szabályok megsértőit a lehető legszigorúbban büntette. Nem riadt vissza attól sem, hogy a kivégzéseket személyesen felügyelje vagy a hírhedt bűnözőket fegyelmezze. 14 évig volt az Alcatraz igazgatója.

1934 áprilisában kezdődött el a korszerűsítés: a cellákba bevezették a villanyt, a rácsokat erősebbre cserélték, fémérzékelő kapukat telepítettek az étkező és a munkaterületek bejáratához, a csatornákat körbebetonozták, az ebédlő mennyezetébe könnygázkibocsátókat építettek, a folyosók végére pedig kisebb fegyverraktárakat telepítettek, ahonnan az őrök a lehető leggyorsabban fegyverhez juthattak.

350 cella került kialakulásra négy blokkban, a maximális rablétszámot pedig 300-ban határozták meg. (A rekord 302 fogoly volt egy időben). Az „A” blokkot nem használták. Ezek az adatok ellentmondanak az elképzeléseknek, hogy az Alcatraz volt az „USA Ördög-szigete”, ahogy azt számos könyv és film lefestette. Nem volt példa nélküli, hogy elítéltek kifejezetten kérték, hogy ide helyezzék őket a jó körülmények miatt.

Willie Radkay fegyenc egy vele készített interjúban elmondta, hogy az őrök tisztelettel bántak velük és az étel a legjobb volt az egész büntetés-végrehajtást tekintve.

Alapesetben minden rabnak csak az ételhez, ruházkodáshoz és orvosi ellátáshoz volt joga. A fegyencek fegyelmezésére a legjobb eszköz a kiváltságok megvonása volt. Az első három hónapban nem engedélyezték számukra a látogatófogadást. Utána is csak az igazgató személyes engedélyével lehetett havi egy beszélőjük. A börtönkönyvtárhoz korlátozott hozzáférésük volt, nem olvashattak újságot vagy hallgathattak rádiót. A könyvek közül is csak a jóváhagyottakhoz juthattak hozzá. A levélírás és fogadás nem volt alapvető jog, akinek kijárt, annak levelét is cenzúrázás és újragépelés után postázták csak.

Híres elítéltek

Robert Stroud

„A Szikla” legendájának kialakulásában nem kis szerepe volt az itt fogva tartott híres vagy éppen hírhedt bűnözőknek. A legismertebb közülük vitathatatlanul Al Capone volt, akit 1934-ben szállítottak át ide atlantai börtönéből. Többször összetűzésbe került James Lucasszal, egy texasi bankrablóval, aki egyszer hátba is szúrta. Az egyik börtönsztrájkban nem vett részt, emiatt társai kiközösítették. 1939 novemberében helyezték szabadlábra meggyengült egészsége miatt.

Robert Stroud „Alcatraz madarásza”-ként lett ismert. Erőszakos természete miatt több börtönt is végigjárt, még halálbüntetésre is ítélték, amit 1920-ban Thomas Woodrow Wilson elnök életfogytiglani szabadságvesztésre mérsékelt. Már azelőtt írt két könyvet a kanárikról és betegségeikről, mielőtt az Alcatrazba szállították. Az őrök azért engedélyezték számára a madarak tartását, mert javulást reméltek tőle a súlyosan antiszociális Stroud állapotában. Ő kihasználva a helyzetet, sokszor rejtett el nem engedélyezett tárgyakat a madarai ketrecében. A tudományos kísérleteihez igényelt anyagokból pedig házi főzésű szeszeket állított elő. 1942-ben kezdte meg 17 éves Alcatrazi tartózkodását, amelyből 6 évet a „D” blokkban, 11-et a börtönkórházban töltött. 1963. november 21-én halt meg a Missouri állambeli Springfield Szövetségi Börtön kórházában, ahova 1959-ben utalták.

Machine Gun Kelly 1934. szeptember 4-től 1951-ig volt a sziget foglya. Ittléte alatt folyamatosan olyan rablásokkal és gyilkosságokkal dicsekedett, amiket soha nem követett el. Johnson igazgató példás fegyencnek tartotta.

Szökési kísérletek

A megszökött John Anglint keresi az FBI

Az öböl vize sok áldozatot követelt

A cellák nem közvetlenül a főfal mellett helyezkedtek el, így ha egy fegyenc valamilyen módon ki is tudott jutni a cellájából, még akkor is le kellett küzdenie a főépület falait, hogy a szabad ég alá jusson.

A börtön 29 éves működése alatt 14 szökési kísérlet történt, melyekben 36-an vettek részt, ebből 23-at elfogtak, 6-ot lelőttek, 2 pedig megfulladt. Valószínűleg az ismeretlen sorsú maradék 5 rab is hullámsírban végezte.

Egy legenda szerint a szigetet körülvevő öblöt benépesítő cápák miatt innen lehetetlen volt megszökni. De ez nem igaz: a Szikla környéki vizekben ugyanis csak közepes termetű, dögevő cápák élnek, amelyek nem veszélyesek emberre. Sokkal veszélyesebb az örvénylő, kiszámíthatatlan és hideg víz. Hivatalosan mindössze két ember ért partot: az egyik egy szállítóhajó fedélzetén, a másik pedig az öböl átúszása után, ám őket azonnal elfogták a hatóságok.

Statisztika

8 embert gyilkoltak meg társai, 5 öngyilkosságot követett el, 15 pedig természetes okból hunyt el Alcatraz falain belül. Így összesen 28 rab nem hagyta el élve a szigetet, kivégzéseket itt nem hajtottak végre. A halálraítélteket a San Quentin állami börtönbe szállították, ahol gázkamrában hajtották végre az ítéletet.

Összesen 1 576 nyilvántartási számot osztottak ki, de mivel körülbelül harminc elítélt visszatértekor más számot kapott, így a hivatalos 29 év alatt körülbelül 1 545 rab vonult be Alcatrazba, a legtöbb rab egy időben 302, legkevesebb 222 volt. Az egy rabra eső átlagosan letöltött idő nyolc év volt.

Az intézmény bezárását Robert F. Kennedy főügyész rendelte el 1963-ban, amelyet a magas fenntartási és üzemeltetési költségekkel indokolt. (Alcatrazban 10 dollár volt egy elítélt napi költsége, míg Atlantában 3 dollár) A döntésében szerepet játszott az is, hogy a létesítmény elavult, a várható felújítási költségek helyett jobban megérte egy újabb börtönt felépíteni.1963. március 23-án hagyták el az utolsó rabok a szigetet. Helyét az Illinois állambeli Marionban újonnan épített maximális biztonságú börtön vette át.

Indián okkupáció

Az egyik leégett épület

Graffiti

A bezárás után évekig üresen állt, és számos elképzelés született lehetséges hasznosításáról: ENSZ emlékművet, nyugati parti Szabadság-szobrot, bevásárlóközpontot és hotelt is terveztek a szigetre.

1969. november 9-én, kihasználva az 1868-as Fort Laramie egyezmény által szavatolt jogaikat, az elhagyott területek tulajdonba vételére különböző törzsekből származó indiánok szimbolikusan partra szálltak a szigeten. 1964. március 9-én már volt egy ehhez hasonló akció, de akkor mindössze 4 óráig volt a szigeten 5 sziú indián Richard McKenzie vezetésével. De mégis jelentős, hisz az 1969-es követelések innen indultak: egy indián egyetemet és kulturális központot kívántak létrehozni. A novemberi szigetfoglalók vezetője Richard Oakes volt. Miután látták, hogy nem ütköztek akadályba, visszatértek a szárazföldre és a Kaliforniai Egyetemen toborzóakcióba kezdtek. November 20-án tértek vissza körülbelül 80 egyetemista és 100 indián társaságában.

Hamar berendezkedtek, megválasztottak egy vezető tanácsot és mindenkinek volt kiosztott munkája. Az első napokban a kormányzat felszólította őket a távozásra, barikádot vont a sziget köré és tárgyalásokat kezdeményezett. A két fél álláspontja merőben különbözött: az indiánok a sziget átadását, egyetem, kulturális-ökológiai kutatócentrum és múzeum felépítését akarták elérni, a kormányzat ezzel szemben a sziget kiürítését sürgette. A közvélemény erősen rokonszenvezett az akcióval, így egy idő után a központi hatalom a kivárás taktikáját választotta.

Az 1970-es év elejére már kezdett megbomlani az indián közösség, többen Oakes ellen fordultak, számos diák visszatért az iskolába. Helyüket városi indiánok, hippik és drogosok vették át. Oakes mostohalánya január 5-i halála után hagyta el a szigetet. A szigeten maradtak két pártra oszlottak.

Gyorsan megindult a züllés, az alkohol- és drogfogyasztás ijesztő méreteket öltött. Ehhez pénzt vashulladékok gyűjtéséből, így például elektromos vezeték eladásából próbáltak szerezni. Az áramszolgáltató emiatt lekapcsolta az áramot, ráadásul a vízszállító bárkát is leállították. A harmadik víz nélküli napon tűz ütött ki a szigeten, a lángok martalékává vált az igazgatói rezidencia, a tiszti klub és a toronyőr háza, a világítótorony pedig súlyos károkat szenvedett.

A feszültség tetőfokára hágott a hatóságok és az indiánok közt, míg az előbbiek az őslakókat, az utóbbiak a kormány által megbízott szabotőröket okolta a tűzvész miatt. A sajtó és a közvélemény az aktivisták ellen fordult, így 1971. június 11-én 20 szövetségi marshall az FBI és a partiőrség embereivel karöltve már ki tudta őket toloncolni.

A 18 hónapnyi időszak mementójaként ma is láthatóak a kiégett épületek és számos graffiti. A kitelepítés után az aktivisták lakóhelyeit megsemmisítették.

Habár az eredeti célokat nem sikerült elérni, mégis mérföldkőként tartják számon az amerikai indiánok jogaiért folytatott küzdelemben, hisz felhívta a nagyközönség figyelmét az őslakosok gondjaira. Minden évben kétszer az egyesült törzsek megemlékezést tartanak a szigetfoglalás emlékére.

Nemzeti park

1972-ben létrehozták a 75 000 hektáros „Golden Gate National Recreation Area”-t, aminek Alcatraz is része lett különleges természeti és történelmi értékeire való tekintettel. A nagyközönség számára 1973 októberében nyitották meg a szigetet, első évében 50 000 látogatót fogadott. Mára az évenkénti forgalom eléri az 1,3 millió főt.

A korábbi börtönépületeken állagmegóvás folyik és földrengésbiztossá tették őket és az ismert veszélyforrásokat kiiktatták.

A vadvilág, így a tengeri madarak is újult erővel népesítik be a szigetet. Tojásaikat az év 8 hónapjában önkéntesek figyelik, számlálják. A sziget egyes részeit szeptembertől februárig lezárják a látogatók elől, hogy a költési időszak zavartalan lehessen.

A kertek művelését, az épületek karbantartását és a látogatók körbevezetését szintén önkéntesek végzik, akik az Alcatraz VIPs nevű közösségbe tömörülnek.

A világítótorony és a ködkürtök ma is üzemelnek, biztonságosabbá téve az öböl közlekedését.

Megjelenése a kultúrában

Frank Morris, akinek történetét a Szökés Alcatrazból című filmben dolgozták fel

Filmen

A sziget háttérként számtalan film kockáin megjelent, de szép számmal forgattak jeleneteket is különböző filmekhez itt. Több film magáról a börtönről vagy annak egy lakójáról szól.

• 1962-es Az alcatrazi ember (Birdman of Alcatraz) című filmben Burt Lancaster játssza Robert Stroudot.
• Az 1979-ben bemutatott Szökés az Alcatrazból (Escape from Alcatraz) című filmben a Frank Morrist játszó Clint Eastwood próbál kiszabadulni a börtönből.
• A Piszkos Harry-sorozat harmadik részében terroristák a szigeten tartják fogva San Francisco polgármesterét.
• A Christian Slater, Kevin Bacon és Gary Oldman nevével fémjelzett Az őrület fészke (Murder in the First) című 1995-ös film alapját egy igaz történet adta, amelyben az 1930-as években egy bűnöző próbál megszökni a szigetről.
• Az 1987-ben bemutatott Az Alcatraz foglyai (Six Against the Rock) című tévéfilmben a David Carradine vezette foglyok terveznek szökést.
• A szikla (The Rock) című 1996-os akciófilm története szerint Hummel tábornok (Ed Harris) kommandósaival elfoglalja Alcatrazt, túszul ejti a turistákat és vegyi támadással fenyegetőzik. John Masonnek (Sean Connery) és Stanley Goodspeednek (Nicolas Cage) kell megállítania őket.
• Az X-Men: Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand) című filmben a szigeten működik a mutáns gének ellenszerét gyártó titkos laboratórium.
• Az 1993-as Elbaltázott nászéjszaka (So I Married an Axe Murderer) című Mike Myers-filmben Charlie és barátja tesz egy túrát a szigeten.
• A Charlie – Minden kutya a mennybe jut 2 (All Dogs Go to Heaven 2) című animációs filmben a főgonosz a szigeten rendezi be támaszpontját.
• Az Éli könyve (2010) című filmben Éli az Alcatrazba megy – ami könyvtárként és nyomdaként üzemel –, hogy lediktálja a Bibliát.

Videójátékokban

• A Tony Hawk's Pro Skater 4 gördeszkás játékban számos Alcatrazi helyszínt láthatunk, de átalakítva a játék céljaira.
• A Hulkban két fejezeten (öt szinten) keresztül Hulk itt próbálja megtalálni a gammakatonákat a börtön alagsorában.
• A Shadow Hearts: From The New Worldben egy kis csapat feladata Al Capone kiszabadítása.
• Command & Conquer: Yuri's Revenge című játékban a játékos első feladata a szigeten elrejtett tömegpusztító fegyverek elpusztítása.
• Tom Clancy's Rainbow Six 3: Raven Shieldben túszokat kell kimenteni a szigetről.
• BattleTanx: Global Assault című játékban a végső csata helyszínéül választották Alcatrazt.
• A Call of Duty: Black Ops II című videójáték második DLC-jében a "Mob of The Dead" nevű zombi játékmód béli pálya az Alcatraz-sziget börtönében játszódik.

Zenében

A sziget és a börtön hangulata sok dalszövegírót is megragadott és általában melankolikus balladákat vagy dühös dalokat írtak róla. Így született Dave Douglas, Ron van den Beuken, a Nazareth, a Kubb, a La Puta Madre és a Facçăo Central Alcatraz vagy a Pig Destroyer Alcatraz metamorphs című műve.

Nagyítás

Az Alcatraz-sziget látképe a San Francisco-öbölből kelet felé

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Alcatraz-sziget témájú médiaállományokat.

• alcatrazhistory.com
• Kolozsvári Zoltán összeállítása a sziget történetéről
• alcatrazcruises.com
• A National Park Service honlapja
• A Bureau of Prisons honlapja
• militarymuseum.org
• Fényképalbum az indián okkupációról
• Alcatraz Movie History - www.openroad.tv. YouTube