Maximilien de Robespierre
Maximilien François Marie Isidore de Robespierre (IPA: [maksimiljɛ̃ fʁɑ̃swa maʁi izidɔʁ də ʁɔbəspjɛʁ]) (Arras, 1758. május 6. – Párizs, 1794. július 28.), francia ügyvéd, politikus, forradalmár, a jakobinus diktatúra vezéralakja.
| Maximilien de Robespierre | |
 | |
| Franciaország Nemzeti Konventjének elnöke | |
| Hivatali idő 1793. augusztus 22. – 1794. június 27. | |
| Született | 1758. május 6. Arras |
| Elhunyt | 1794. július 28. (36 évesen) Párizs |
| Sírhely |
|
| Párt | Jakobinus klub |
| Szülei | François de Robespierre |
| Foglalkozás | ügyvéd |
| Iskolái | Lycée Louis-le-Grand (1769–1781, jogrendszer, law degree) |
| Halál oka | lefejezés |
| Vallás | katolikus, deizmus hívő |
| Díjak | Concours général |
 | |
| Maximilien de Robespierre aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Maximilien de Robespierre témájú médiaállományokat. | |
Élete
Ifjúsága
Árvaként nőtt fel, Conzié arrasi püspök segélyezése folytán került a Collège Louis-le-Grand-ba, majd jogot tanult. Szülővárosában ügyvédi irodát nyitott, emellett az irodalom iránt is érdeklődést tanúsított, és elnöke lett az arrasi akadémiának.
A francia forradalomban
A francia forradalom kitörése után 1789-ben Arrasban a rendi gyűlés képviselőjévé választották, ahol kezdetben keveset szerepelt, doktriner elveivel gyakran nevetség tárgyául szolgált, ezzel azonban keveset törődött. A Jakobinus klub tagja volt, 1790-től elnöke. Rettenthetetlen, megvesztegethetetlen és szívós politikus hírében állt, beszédei gyakran nagy nyilvánosságot kaptak. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1791. szeptember 30-i bezárásakor már az egyik legnépszerűbb forradalmár volt. Lakást bérelt Duplay asztalos Saint-Honoré utcai szerény házában, akinek leányával, Éléonore-ral szerelmi viszonyba került. Nemsokára a párizsi törvényszéken közvádló lett, azonban erről a posztról 1792 májusában lemondott. Rövid ideig szerkesztette a „Défenseur de la Constitution” című lapot. Az újonnan megválasztott konventben egyik vezetője lett a radikális jakobinusoknak, akik XVI. Lajos király elítélését és kivégzését követelték. 1793 május–júniusában a Közjóléti Bizottság tagja, majd vezetője lett.
A jakobinus diktatúra vezetője
Miután 1793. június elején megbuktatták az addig kormányzó girondista erőket, Robespierre-t a Közjóléti Bizottság elnökévé választották. Így tulajdonképpen diktátor lett.[forrás?] Ezzel elkezdődött az úgynevezett jakobinus terror időszaka, mely alatt ő és Saint-Just koruk publikuma, majd az utókor számára is a terror legmarkánsabb arcaivá váltak.[1]
A terror teljes kibontakozásához hozzájárult, hogy 1793. szeptember 17-én a Robespierre vezette Konvent megszavazta egy új, a jakobinusok által létrehozott, egyenlőségre törekvő libertárius alkotmány ideiglenes félretételét. Erre legfőképpen a párizsi aktivisták által gyakorolt hatás, és a girondisták bukása utáni forradalmi intézkedések szükségessége adott okot.[2] Robespierre és társai, mivel a sans-culotte-ok utcákon folyó, megtorló vérengzése megállíthatattlannak látszott, ezt a vérengzést legalább kézbe szerették volna venni és az ellenforradalmárok, és az ország képviselői ellen fordítani azt. Ennek a viselkedésnek a legitimációját Robespierre az erénnyel próbálta megindokolni a publikum, és saját maga számára is. Érvelése nyomán, ha a terrort erényes emberek kezelték - és ideológiája szerint a jakobinusok mind erényes, az ország, a nép, és az egyenlőség érdekében munkálkodó férfiak voltak -, akkor a terror valójában nem terror, hanem „igazságszolgáltatás”.[3]
Még javában folyt a vérengzés és üldözés, mikor Robespierre, az egyedüli hideg fő az általános rémület közepette, észlelte, hogy hogy kezdi elveszíteni tömegtámogatását, emiatt meg akarta fékezni a mozgalmat. Szakított az eddigi iránnyal, szabadulni kívánt a túlzóktól és esetleges versenytársaitól is. Saját párthívei ellen fordult. Először Dantonnal szövetkezve leszámolt a terror féktelen híveivel (a „veszettekkel”. Később a mérsékelteket is guillotine alá küldte. [4]
1794 márciusában a Konvent megszabadult az 1793 végének folyamán a jakobinusok szélsőbaloldali belső ellenzékévé szerveződő veszettektől, a dantonisták legfőbb politikai ellenségétől, valamint vezetőjüktől Hébert-től. Azonban, hiába szabadult meg Hébert követőitől, és beszélt korábban Danton pártját fogva, a teljes politikai egység érdekében és belső nyomás hatására Dantont, és a követőit is vérpadra küldte 1794 áprilisában. Ez döntött végül Camille Desmoulins sorsáról is, akit Robespierre régi barátja lévén, A Megvesztegethetlen közbenjárásával többször is felmentettek a terrort támadó cikkeiről való komolyabb számadás alól.[5]
Azután megszervezte a „Legfőbb Lény” kultuszát, amely szerint Isten – a Legfőbb Lény – a teremtés óta a természet törvényei által a világot közvetlen beavatkozás nélkül „kormányozza”.[6] Tiszteletére a maga rendezte szenteskedő modorában az első ünnepét 1794. június 8-án, és maga mutatta be az áldozatot.[7]
1794. június 10-én beterjesztették a prairiali törvényeket, melyek a forradalmi terror további kiterjesztését célozták. A Forradalmi Törvényszéknek júniusban eszközölt újjászervezése után 1285 embert hurcoltattak a vérpadra. Ekkor már maguk a konvent tagjai, köztük Tallien, Fouché, Collot d’Herbois, Billaud-Varennes, Fréron és mások, életüket féltve, titkos összeesküvést szerveztek a Közjóléti Bizottságban Robespierre és követői ellen.
Bukása, halála
Robespierre, hogy ellenfeleire halálos csapást mérjen, 1794. július 26-án (thermidor 8-án) a konventhez intézett nagyszabású beszédében lerántotta a leplet egy olyan összeesküvésről, mely állítólag a konvent megbuktatására tört volna. A képviselők követelték, hogy nevezze meg a résztvevőket és nyújtson be bizonyítékokat, Robespierre azonban nem tudott ilyennel szolgálni. Beszéde hatás nélkül maradt.
A konvent egyik tagja Robespierre elfogatását javasolta, ezt a többség Couthon és Saint-Just tiltakozása ellenére el is fogadta. Robespierre-t nyomban elfogták és a Luxembourg-palotába szállították. A külvárosok csőcseléke azonban kiszabadította bálványát és a Városházára vezette, ahol Robespierre találkozhatott az időközben szintén kiszabadított párthíveivel. Robespierre közvetlenül a hadsereget akarta egy konvent elleni katonai akcióra felszólítani, tétlensége és habozása azonban megbénította híveinek a konvent tagjai ellen tervezett akcióját. A konvent halálos veszélybe került tagjai ellenben szokatlan erélyt tanúsítottak: Paul Barras tábornoknak parancsot adtak az azonnali támadásra.
A július 27-ről 28-ra (thermidor 9-ről 10-re) virradó éjszakán Barras csapata – tüzérség bevetésével – megostromolta és bevette a városházát. Robespierre, állítólag saját kezével, pisztollyal próbált életének véget vetni; hihetőbb azonban, hogy egy, a harc során az épületbe betört nemzetőr röpítette a golyót a zsarnok fejébe, de a golyó csak Robespierre állkapcsát zúzta össze. Más változat szerint pisztolyával lőni készült a benyomulókra, de a zűrzavarban meglökték vagy elsodorták, és saját fegyverének véletlen elsütése okozta sérülését.
A sebesült Robespierre-t ezután a Conciergerie-be vitték. Fegyveres lázadás szervezésének vádjával a konvent per és tárgyalás nélkül azonnal végrehajtandó halálos ítéletéről határozott. Július 28-án (thermidor 10-én) délután 6 óra tájban 20 társával együtt a vérpadra szállították. Lefejezését a nép örömujjongással és tapssal fogadta.
Bukása a jakobinus rémuralom végét jelentette. Az emberek követelték a forradalom lezárását és a terror végét. Ennek jegyében sor került a gyilkológép, a nyaktiló szétszedésére.
A kivégzettek testét közös sírba vetették a párizsi Cimetière des Errancis temetőben. 1840-ben hívei feltúrták az akkor már nem működő temetőt, de nem találták meg Robespierre testét. 1853-ban, a Boulevard de Malesherbes építése körüli tereprendezések során a feltárt maradványokat kiásták, és egybegyűjtve a párizsi katakombákban halmozták fel, a feltételezések szerint együtt összekeveredtek Rabelais, Charles és Claude Perrault, Racine, Colbert, Robespierre, Danton, Camille Desmoulins és még sokan mások csontjaival.[8]
Művei
Robespierre munkái 1832-42-ben jelentek meg Párizsban Oeuvres choisies de M. Robespierre címmel, Laponneraye és Carrel szerkesztése mellett; más kiadás Vermoreltől való (uo. 1865).
- Beszédei (franciául)
Magyarul megjelent művei
- Három beszéd Robespierretől / A háborúról 1793. dec. 5. / A forradalmi kormány elveiről. 1793. dec. 25. / A belkormányzás elveiről. 1794. febr. 25.; ford. Magos Ernő; Müller Ny., Pest, 1848
- Robespierre emlékiratai; ford. Lányi Margit; Phőnix, Bp., 1944 (Klasszikus írások)
- A vallási és erkölcsi eszméknek a köztársasági elvekkel való kapcsolatáról; ford. Ludassy Mária; in: A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Válogatás; vál., utószó, jegyz. Ludassy Mária; Gondolat, Bp., 1975 (Etikai gondolkodók)
- Elveim kifejtése. Beszédek és cikkek; vál., előszó, kronológia, jegyz. Ludassy Mária, ford. Nagy Géza; Gondolat, Bp., 1988 (Politikai gondolkodók) ISBN 963-282-074-6
Jegyzetek
- ↑ Marisa Linton; „Choosing Terror: Virtue, Friendship, and Authenticity in the French Revolution”; Chapter 7.: Being Cincinnatus, p. 189.; Oxford, Jun 20, 2013.
- ↑ Marisa Linton: „Choosing Terror: Virtue, Friendship, and Authenticity in the French Revolution”; Chapter 7.: Being Cincinnatus, p. 189.; Oxford, Jun 20, 2013
- ↑ Marisa Linton; „Choosing Terror: Virtue, Friendship, and Authenticity in the French Revolution”; Chapter 7.: Being Cincinnatus, p. 190.; Oxford, Jun 20, 2013
- ↑ Száray Miklós: Történelem 10.
- ↑ Marisa Linton; „Choosing Terror: Virtue, Friendship, and Authenticity in the French Revolution”; Chapter 8.: Enemy Within; p. 209.
- ↑ 1794. május 7.. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
- ↑ La fête de l'Être suprême (francia nyelven). herodot.net. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
- ↑ Catacombes de Paris : visite en photos, conseils, prix, horaires, éviter l’affluence. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
Források
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
Kapcsolódó irodalom
