Mincio
| Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A Mincio (venét nyelven Menzo; lombard nyelven Mens) egy folyó Észak-Olaszországban, a 203 km-es Sarca––Garda–Mincio vízrendszer legalsó, 75 km hosszú déli szakasza. A Garda-tóból lép ki, a tó egyetlen lefolyásaként. Governolónál torkollik a Pó folyóba, amelynek utolsó bal oldali mellékfolyóját képezi. Lombardia és Veneto régiók határvidékén fekszik, egy szakasza a történelmi Lombardia tartomány és a Velence határát képezte. A folyó mentén fekszik Peschiera del Garda és Mantova, az egykori osztrák Erődnégyszög két súlypontja, a történelem folyamán a Habsburg Birodalom és az itáliai felkelők között zajló háborúk egyik ismétlődő színhelye.
Fekvése
A Mincio folyó Peschieránál lép ki Garda-tóból. Először a Garda-tó hordalékdombjai között folyik, Valeggióig, majd kilép a Pó-síkságra. Mantova városán keresztül halad, majd tovább dél felé, a Roncoferraróhoz tartozó Governolo községnél bal (észak) felől ömlik a Pó folyóba. Itt néhány zsilip szabályozza a hajózást.
A folyó menti települések: Peschiera del Garda, Ponti sul Mincio, Monzambano, Valeggio sul Mincio, Volta Mantovana, Goito, Marmirolo , Porto Mantovano, Rivalta sul Mincio, Curtatone, Borgo Virgilio, Bagnolo San Vito és Roncoferraro. Monzambano településnél van a Garda-tó vízszintjét szabályozó gátrendszer. A folyó átfolyik Valeggio sul Mincio város Borghetto nevű negyedén, itt nyílik a mesterséges Vigilio-csatorna, amely magas vízállás esetén a fölös vizet elvezeti. Az áramló víz sebességének csökkentésére a csatornát két lejtős műtárgy és egy tározó szakítja meg, a Mincióba való visszatérés előtt. A mesterséges csatorna bejárata körüli vízterület igen veszélyes, rendszeresen történnek itt halálos balesetek.
A Garda-tótól a Mantovai-tavakig a Minción csak kis hajókkal lehet közlekedni. Borghettóban igen óvatosan kell közlekedni a csatorna bejárata körüli veszélyes területen. Mantovától a Póig a Mincio mély járatú, nehéz hajókkal is járható.[1] A Garda-tóval közvetlen hajózó kapcsolat nincs a Salionze-gát miatt. A gáttól lefelé további akadályok és vízlépcsők teszik lehetetlenné a hajózást. Csak tutajjal, kajakkal és kenuval lehet közlekendi. A csatornák ki- és beömlése veszélyes helyeket jelent, biztonságos hajóközlekedés csak a Pozzolo-völgy felé ajánlott.[2]
A Pó-völgyben fekvő Mantovai-tavak közül a felsőt (Lago Superiore) nem duzzasztották fel, mert környezetéhez képest mélyen fekszik, a síkság közepén húzódó Mincio-völgyben.[3]
A Garda-tótól egészen a Mantova fölötti vidékig a folyó markánsan meszes talajú mederben folyik, ami az egész Pó-völgyben egyedülálló jelenség.[4]
A folyó már az ókorban is közlekedési útvonal volt. Az etruszkok és a rómaiak folyamszabályozási munkákat végeztek, hogy hosszabb folyószakaszok váljanak hajózhatóvá. A középkorban újabb gátakat építettek, hogy árvíz idején Mantovát megóvják az elöntéstől, tovább hogy a lecsapolással javítsák a levegő minőségét. Alberto Pitentino bergamói vízmérnök több, 1190 körül épített gátja és egyéb szabályozó műtárgya (azóta korszerűsítve) ma is látható.[5]
A legfontosabb gát a Felső-tó (lago Superiore) és a Középső-tó (lago di Mezzo) között a mantovai Mulini-híd (ponte di Mulini). Lényegében ennek építésével hozták létre a Felső-tavat. Építésekor a tavak közötti szintkülönbség 3 volt, ezt a hídra épült vízimalmok és manufaktúrákat használták ki. Ma a Felső-tó és Alsó-tó (Lago Inferiore) között kb. 5 méternyi szintkülönbség van.
A 17. századra a Mincio nyomvonalán Mantova térségében négy tavat hoztak létre, a Felső-, a Középső- és az Alsó-tavat, valamint egy negyediket, a Paiolo-tavat, amely ma már nem létezik.[6] Ezeken kívül Curtatone Montanara városrészénél vágtak egy folyóágat, amely Mantovától délre, Borgo Virgilio település Borgoforte negyedénél ömlik a Póba.
A Mantovai-tavakba belépés előtt a Mincio élesen keletnek fordul, egy geomorfológiai törésvonalat követve. A Mantovai-tavak, a Mincio és Pó folyók ágai által közrefogott területen a Gonzaga hercegek már a 13. századtól kezdve erős katonai sáncrendszert építettek ki, a serraglio mantovano-t.[7] A 18. század elején a Gonzaga-ház helyét a Habsburgok vették át, a serraglio elenyészett. A napóleoni háborúk során a Mincio mellett több csata is lezajlott (castiglionei csata (1796), Mincio folyó menti csata (1814)). A bécsi kongresszus (1815) után Lombardia és Velence az Osztrák Császársághoz került, és megkezdődött az Erődnégyszög (Quadrilatero) kiépítése.
- ↑ Info nel sito del Canoa Club Verona (olasz nyelven). Canoa Club Verona.it. [2014. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Parco del Mincio. Gli itinerari. Sull'acqua (olasz, angol nyelven). Parco Del Mincio.it. (Hozzáférés: 2021. július 10.)
- ↑ Dati geografici: riserva naturale „Valli del Mincio” (olasz nyelven). Parco Del Mincio.it. [2010. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 12.)
- ↑ Suoli Pianura Padana. Soil Datasets. Data. European Soil Database (Google Earth Files). Suoli Pianura Padana, European Soil Data Center, Google Earth. [2012. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 8.)
- ↑ Elia Lombardini: Giornale dell'I.R. Istituto Lombardo di Scienze, Lettere ed Arti e Biblioteca Italiana. Tomo V.. Oxford University, 1853. (Hozzáférés: 2021. július 11.)
- ↑ J. Stockdale: Mantua and its Environs (térkép) (angol nyelven). historic-cities.huji.ac.il, 1800
- ↑ Henri Liébaux. 1734. Carte des environs de Mantoue ou l'on voit tout le serraglio et une partie du veronois (francia nyelven). Biblioteca Nacional de Portugal. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 11.)