Maga a település [[1920-as évek]] elején kezdett létrejönni,kialakulni. eleinteEleinte csak nyaralók épültek,amitott, eleinteamelyeket még csak a tenger felől lehetett megközelíteni, hisz nem voltvezetett útoda kiépítvekiépített út. Az első állandó lakók [[1931]]-ben jelentenek meg, miután a környékbeli mocsarakat [[Benito Mussolini|Mussolini]] parancsára lecsapolták. Ennek köszönhetően vált lehetővé, hogy közút épüljön Lignano és [[Latisana]] település között, [[1926]]-ban.
1935-ben kapta meg Lignano a Sabbiadoro (magyarul: aranyhomok) jelzőt, hogy turisztikai célokkalcélokra népszerűsíteni lehessen a települést. A település három részből áll össze: a városközpont boltokkal és éttermekkel, a zöldebb Lignano PinedabólPinedából , és a nyaralókból álló Lignano RivierabólRivierából.
A lignanói gazdaság motorja természetesen a turizmus, évente 4 milliónégymillió vendégéjszakát töltenek itt a látogatók. [[Rimini]] (16 millió) [http://www.ilrestodelcarlino.it/rimini/cronaca/2013/02/22/849404-turismo-piu-arrivi-meno-presenze-russi-ok.shtml], [[San Michele al Tagliamento|Bibione]] és [[Jesolo]] (6-6 millió)) után a harmadik legfontosabb üdülőhely Olaszországban.
== Érdekességek ==
* Itt forgatták [[1972]]-ben [[Mia Martini]] olasz énekesnő ''Piccolo uomo'' című dalának videoklipjét[[videóklip]]jét, amiben feltűnik a Hotel Savoia is.<ref>{{cite web |url= https://www.youtube.com/watch?v=ENr3qEXbiQ4|title=Mia Martini Piccolo uomo (video completo a colori 1972) |accessdate=2017-08-16 |format= |work=}}</ref>
* A település [[1992]]-–[[2005]] között a [[Festivalbar]] olasz nyári zenei koncertsorozat egyik állomása volt.
== Fordítás ==
43. sor:
== Forrás ==
* Antonio Devetag: Friuli Venezia Giulia: dalle Alpi all'Adriatico: arte, natura, enogastronomia (2004), 122. old.